Sókéregben sült rózsaszín durbincs





Gyönyörű ez a hal! Már fotózni is öröm volt, de szerencsére nem csak külsőre szép, hanem finom is. Már régóta ki akartam próbálni a sókéregben sütést, de valahogy sosem került rá sor. Most viszont, hogy kaptam ezt a szép halat ez tűnt a legideálisabbnak és még macera sincs vele. Megágyazunk sóval a halacskának, majd jól be is takarjuk vele és gyakorlatilag mehet is a sütőbe. Persze ezen felül még megtömhetjük a hal hasát zöldfűszerekkel, citrommal, de nem érdemes az ízesítést túlzásba vinni, nem szabad a halhús finom ízét elnyomni. A halat a Budaörsi Halpiacon vettük és úgy látom, hogy elég gyakori vendég a kínálatban ez a fajta. 

A sót magát is fűszerezhetjük (pl. édesköménnyel, citromhéjjal stb.), illetve összekeverhetjük 0,5 dl vízzel, hogy jobban a halra tapadjon.


Hozzávalók 2 főre:
1 db (40-50 dkg) rózsaszín durbincs, 1 kg nagyszemű tengeri só, 1 lime, 1 kis fej lilahagyma, néhány ág friss bazsalikom és petrezselyem, bors


Elkészítés:
A halat belezzük ki, ha szükséges, mossuk meg alaposan. A hasát tömjük meg a zöldfűszerekkel, vékonyra szeletelt lilahagymával (vagy mogyoróhagymával) és lime-mal. Egy sütőtál alját béleljük ki 1 cm vastagon sóval, helyezzük rá a halat, tekerjünk rá frissen borsot, majd fedjük be a maradék sóval. Toljuk 200 fokra előmelegített sütőbe 30-35 percre. 
Kotorjuk le róla a sót, majd kínáljuk a húsát friss zöldsalátával (vagy pl. bazsalikomos paradicsomsalátával).

Megjegyzések

  1. The fish looks great! Love the picture with the salt crust and the 2 forks! Perfect! <3 Susanne

    VálaszTörlés
  2. Thank you so much Susanne! :) I'm glad you like it!
    I just read your arabian dinner post... heavenly!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése