Medvehagymás tészta
Bár az előző bejegyzés is medvehagymás volt, úgy gondoltam, hogy felteszem még ezt is, amíg szezonja van, mert ki tudja, hogy mikor lesz alkalmam legközelebb blogolni. Most is csak 10 percet adtam magamnak erre, úgyhogy bele kell húznom. Még jó, hogy a recept elkészítése sem hosszabb 10 percnél, tehát talán leírni is sikerül ennyi idő alatt.
Múlt héten valamelyik nap elmentem a zöldségeshez, hogy vegyek egy csokor medvehagymát, majd utána a szomszéd néni is meglepett egy óriási csokorral. Még mindig van belőle, mert az elmúlt napokban nem nagyon volt időm főzni (itthon sem voltam), de tippem szerint leves lesz belőle, ami meg nem fogy el, az megy olajba, vagy a fagyasztóba.
Korábban készítettem már medvehagyma pestót, viszont az sokkal markánsabb, csípősebb volt, mint ez a mostani változat. Készíthetjük pisztáciával, mandulával, mogyoróval, vagy amihez éppen kedvünk szottyan, nekem most épp pisztáciám volt itthon. A bazsalikomot semmiképpen ne hagyjuk ki belőle, mert kicsit ellensúlyozza a hagyma éles csípősségét.
Hozzávalók 2 főre:
- 300 g tészta (fusilli, de lehet spaghettivel is)
- kb. 15 levél medvehagyma
- kb. 15 levél friss bazsalikom
- 1 marék natúr pisztácia
- só
- bors
- 2 ek. reszelt parmezán
- 1 dl olívaolaj
+ reszelt parmezán, pisztácia a díszítéshez
Elkészítés:
- A tésztát főzzük meg sós vízben.
- A többi hozzávalót zúzzuk pépesre mozsárban, vagy turmixoljuk össze, majd keverjük össze a frissen leszűrt tésztához.
- A maradék pesto üvegbe zárva eláll a hűtőben. Fontos, hogy a tetején mindig olívaolaj legyen, így nem avasodik/penészesedik meg a hagyma, hiszen az olaj elzárja az oxigéntől.
Gyönyörű fotók! persze az étel is ami rajta van... :o)
VálaszTörlésSzokásos elképesztő fotók:) Nagyon jó az egész:)
VálaszTörlésdelicious and beautifully presented :)
VálaszTörlésRemek! pláne, hogy az orvosom medvehagymát ajánlott emésztést javítónak.
VálaszTörlésA fotós ötletekben meg fantasztikus vagy!