Castagnole


Már korábban is láttam több külföldi blogon ezt a fajta olasz, karneváli fánkot, aztán végül Gaba említette meg az egyik bejegyzésében és akkor elhatároztam, hogy na jól van, most már én is megsütöm. Egy olyan receptre bukkantam a neten, ahol ánizzsal ízesíti (jobban mondva ánizslikőrrel, de az nekem most nem volt itthon) a kis golyókat az elkészítője és ez nekem nagyon-nagyon megtetszett. Bár mindketten (Dani és én is) azon a véleményen vagyunk, hogy a mi szalagos fánkunk a legjobb és annál jobb fánkot egyszerűen még sehol nem ettünk, azért ez is elfogyott. Nem ugyanaz az élmény, de azért mégis a farsangi időszakra emlékeztet.


Bár mostanában hetente elég sok ételfotót lövök, kéne nekem valaki, aki meg is írná (haha) hozzá a bejegyzéseket. Mindig csak fotóznék és fotóznék, aztán csak torlódnak egymás hegyén-hátán a képek. Az a baj, hogy nem csak az ételfotók torlódnak, hanem az egyéb sorozatok is és most az lenne a legnagyobb küldetésem, hogy rendszerezzem a kb. 1 terrányi 2011-es fotókat, feltöltögessem stock oldalra azt, amit úgy gondolok. Annyiszor megfogadtam már, hogy mindig kiválogatom majd azonnal a képeket, amikor elkészülök egy sorozattal és csak azokat hagyom meg, amikre szükségem van, illetve szükségem lehet, de ezt mindig hajlamos vagyok elodázni. Ti hogy álltok ezzel? (persze akit érint)

Na de visszatérve a fánkra. Nagyon egyszerű, nagyon gyors és ugyanolyan gyorsan el is fogyasztható, pláne, ha társaságba visszük. Itthon csak ketten ettük, így maradt belőle másnapra is, de szerintem ha 4-6-8 főre készül, akkor kb. 1 órán belül mind egy szálig el fog fogyni.

Lehet belőle kisebb, vagy ha úgy tartja kedvünk diónyi gombócokat is gyúrni, ahogy kedvünk tartja. Viszont vigyázzunk, mert ha túl pici golyókat dobunk az olajba, pikk-pakk ki is száradhat.


Hozzávalók:
  • 250 g liszt
  • 2 tojás
  • 50 g cukor
  • 40 g vaj
  • 1/2 zacskó sütőpor
  • 1 vaníliarúd magjai
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 ek. ánizslikőr (én 1 kk. finomra tört ánizs magot raktam bele)
  • 1 csipet só
  • + olaj a sütéshez, porcukor a szóráshoz

Elkészítés:
  • A vajat olvasszuk meg, majd a többi hozzávalóval együtt gyúrjuk össze, csomagoljuk fóliába és tegyük 30 percre a hűtőbe.
  • A tésztából gyurmázzunk diónyi golyókat, majd forró olajban süssük meg őket pár perc alatt.
  • Forgassuk a forró fánkokat porcukorba.
  • Én lemon curd-del ettem őket, de kínálhatunk mellé lekvárt, mézet, vagy különböző szirupokat is.

Megjegyzések

  1. Hát igen, én is a szalagos fánkot szeretem a legjobban. Házi baracklekvárral.
    Nálam az a helyzet, hogy vannak fotók, amikhez be kellene gépelni a receptet. És vannak a begépelt receptek, amit már tudom, hogy várnak, ahhoz pedig fotó kellene. Mert van, hogy hamarabb elfogy, minthogy fényképezni tudnám. De az is előfordult már, hogy lefotóztam, csak nem találtam gusztának és ezért nem került fel a blogra. De nekem még nagyon sokat kell tanulnom.

    VálaszTörlés
  2. Azám, a házi szalagos fánk baracklekvárral nálam is első helyen áll. Viszont ezek sem lehetnek rosszak, sőt! Ami a fotókat illeti, nálam sem ártana egy takarítás. :))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszenek ismét a fotóid. Annyira szépek, nyugtatóak és csendélet jellegűek! A fánkok pedig nagyon csábítóak! :o))

    VálaszTörlés
  4. Én a fotókat nem bírom soha megcsinálni olyanra, hogy tetsszen, így ahogy Krisztánál, sorakozik a bejegyzés valamiről, és vár arra, hogy újra süssem-főzzem, majd remélhetőleg fotózzam. Aztán általában felkerül a béna fotóval :D Amúgy januárban rendszereztem a képeimet több esté melóval, és közel sem terrás mennyiségben... Szerinted most még megvan a rendszer? :D

    VálaszTörlés
  5. Szalagos fánk rulezzz! :)
    Rendszer-rendszer-rendszer... ma sem sokáig jutottam... :)

    VálaszTörlés
  6. Őőőrület.......én még nagyon kezdő vagyok, de nagyon lelkes....:) A gépemen òriási a káosz, gyarapodnak a képek, rendszerezni kéne...ugyebàr.. az íròasztalon egy csomò fecni, olyan adatokkal mint pl. 200 g liszt, 100 g porcukor..stb..de néha fogalmam sincs mihez is tartozik..:)
    Hangulatos ez a fànk!!

    VálaszTörlés
  7. nekem a rendszer már viszonylag ki van építve, csak a szanálás... na az az én igazi mumusom :))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése