Fettuccine al radicchio di Treviso
Az olasz konyha azt hiszem, hogy az örök favoritom marad. Ez áll hozzám a legközelebb, nincs is mit ezen magyarázni. Imádom azt, hogyha csak néhány hozzávalót találok otthon a hűtőben, abból is össze tudok dobni valami igazán jót, valami igazán olaszosat. Már nagyon itt volt az ideje, hogy a hűtőben várakozó Treviso-i radicchio el legyen valamilyen módon készítve. Gondoltam arra, hogy karamellizálom, meggrillezem, vagy valami ilyesmi, de ezen elképzelések ellenére totálisan másképp végezte. Tésztán, szalonnával és hagymával, na meg persze kevés parmezán forgáccsal. Villámgyorsan össze lehet dobni, mindössze annyi idő kell hozzá, amíg a tészta megfő. Imádom a gyors tésztákat! (na jó azokat a lassabban készülő fajtákat is)
A radicchio Észak-Olaszország jellegzetes salátaféléje. A növény termesztésének területét korlátozták, konzorcium alá helyezték. A növény, amelyhez a boltban/piacon jutunk, csupán csak az eredeti fej saláta egy része, konkrétan a szíve, ugyanis a külső levelektől a szedés után megszabadítják, így a kereskedelembe már csak a belső, legízletesebb része kerül. Decembertől kb. tavasz elejéig/közepéig van szezonja. A levelei enyhén kesernyés ízűek, tökéletesen harmonizálnak a jóféle olívaolajjal és balzsamecettel.
Hozzávalók 2 főre:
- 1 fej trevisoi radicchio (nálam precoce)
- 1 vöröshagyma
- 300 g fettuccine
- 150 g pancetta/bacon/császárszalonna
- 2 ek. balzsamecet
- só
- bors
- parmezán
Elkészítés:
- A szalonnát vékony csíkokra vágom, majd serpenyőben zsírjára sütöm. Hozzáadom a finomra vágott vöröshagymát és a csíkokra vágott radicchiot. Megvárom, míg a zöldségek megpuhulnak/összeesnek majd felöntöm kb. két evőkanálnyi balzsamecettel és elforralom alóla. Borsozom és sózom (ha ez utóbbi szükséges).
- A tésztát forró vízben kifőzöm, majd összeforgatom a szalonnás-radicchios raguval, tányérokba szedem és parmezánforgáccsal megszórom.
Tudom, hogy ez a fajta radicchio nem mindenhol beszerezhető, de ehhez a tésztához használhatunk akár Chiogga-i radicciot is (gömb alakú), ami átlagos zöldségeseknél, vagy nagyobb boltokban is kapható.
Ugyan még csak reggel van, de olyan éhség tört rám, ahogy a fotóidat nézegettem, hogy húúúú.....!:) Csodaszép képek, ízvilág, hangulat....most rögtön indulnék Olaszország bármely pontjára! Kriszta
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek a fotók! :) Végre megbizonyosodhattam róla, hogy nem csak nekem jön be ezeknek a hangulata. :)
VálaszTörlés