Füge mozzarellával
Viszonylag rég fotóztam ezt az előételt, de még csak most jött el az ideje, hogy felkerüljön ide. Úgy láttam, hogy az idei év annyira nem kedvezett a hazai fügetermésnek, Bár a fák és bokrok (legalábbis amikkel
összefutottam) tele vannak gyümölccsel, valószínűleg azok nem fognak beérni, picik és éretlenek maradnak.
Sokáig gondolkoztam azon, hogy egyáltalán feltegyem-e ide ezt a "receptet", mert ez megint egy nem igazán recept, de végül úgy döntöttem itt a helye, hátha valakinek ötletet tudok vele adni. Akár másfajta, karakteresebb sajttal is próbálhatjuk, viszont mozzarellából mindenképpen a bivalytejből készülttel dobjuk össze, ne a sokkal jellegtelenebb tehéntejből készült fajtájából.
Az elkészítés tehát a következő:
Karikázzuk fel a fügét, a mozzarellát, helyezzük egymásra őket, locsoljuk meg olívaolajjal, szórjuk meg durva tengeri sóval és rózsaborssal. Ennyi.
Esetleg még ezt az egészet rárakhatjuk pirítósra és akkor kész a sajtos-fügés bruschetta.
Ezek a fügés képek nem ugyanazok a fügés képek, csak ugyanakkor fotóztam :)
Kb. 5-6 éves a fügebokrunk, de még nem ettünk róla gyümölcsöt. Az idén is károsította a fagy, úgyhogy hátránnyal indult. A hétvégén láttam rajta 2 pici fügét, és sajnos tényleg az a sorsuk, ahogy Te is írtad, nem tudnak már beérni. :(
VálaszTörlésA szomszéd néni bokra már hatalmas, idősebb is jóval a mienknél, ő is panaszkodott, hogy ilyen rossz éve nem volt még. Az ő bokrát már nem lehetne takarni a mérete miatt, mi viszont trehányak vagyunk és nem védjük...
Csodás fotók. Lehet, hogy hazafelé veszek pár szem fügét?
VálaszTörlésMár megint milyen szépséges fotók!
VálaszTörlés...a receptek, ötletek pedig jöjjenek csak!!!
Thrini, akkor ez nem egy jó év... :/
VálaszTörlésIcus, köszönöm, hajrá! :)
Orsi, köszi a dicséretet és a bíztatást is :)
Micsoda gyönyörűséges képek!
VálaszTörlésÉrdekes ízkombináció, finom lehetett. Sajnos a mi két fügefánkon sem volt még soha füge. Ez a mostani időjárás egyáltalán nem kedvez neki.
Köszönöm! :)
VálaszTörlésBasszus, akkor a fügetermés tényleg nagyon silány idén :(
Mi védtük, de nálunk sem fog beérni az a 10 db ami rajta van.de nem adjuk fel talán majd jövőre:O)
VálaszTörlésNézz be hozzám kérlek, vár egy díj!
VálaszTörlésVan egy fügefánk, termett is sokat, csak beérni nem fog nálunk sem :-( Pedig nagyon szeretem,és egyedül az enyém a termése, már ha van. Úgyhogy irány a fehérvári piac és beszerzek pár darabot, gondolom aranyáron mérik :-(
VálaszTörlésA fotóid csodaszépek, a receptek nagyon jók :-)))
Zsuzsi, ezaz! Nem feladni! :)
VálaszTörlésSioppeia köszönöm!
Alterego, köszönöm szépen! A fügével meg talán szerencsésebbek leszünk jövőre!