Szedres áfonyalekvár szerecsendióval
Az áfonya valahogy mindig a kedvenc gyümölcseim közé tartozott... ölthetett akár lekvár, akár szörp formát, imádtam és a mai napig is imádom. A piacon viszonylag jó áron kaptam a hétvégén áfonyát. Sokat gondolkoztam rajta, hogy miként végezze, süssek-e belőle megint sajttortát, legyen belőle fagyi vagy sorbet, aztán végül a lekvár mellett döntöttem. Három üvegnyi lett ebből a mennyiségű gyümölcsből, de megérte.. minden egyes kiskanálnyi belőle valami eszméletlen élvezet.
Idén csaknem mindegyik lekváramat megfejeltem valami különlegesebbnek mondható fűszerezéssel, vagy párosítással, így tettem ennél is. A szerecsendiót választottam. Fantasztikus! Totálisan illik az áfonyához. Ha kapok még valami véletlen folytán áfonyát, akkor szerintem főzök még. Az áfonya ugyanúgy viselkedik, mint a ribizli. Nagyon magas a pektintartalmuk és eszméletlen zselés állagot tudnak produkálni 1-2 óra főzés után.
Hozzávalók:
700 g áfonya, 300 g szeder, 200 g cukor, 1 kk. frissen reszelt szerecsendió, késhegynyi étkezési szalicil, 1/2 citrom leve
Elkészítés:
A gyümölcsöt megmosom, majd edénybe öntöm, hozzáadom a cukrot, a fél citrom levét és a reszelt szerecsendiót. Lassú lángon addig főzöm, míg szépen be nem sűrűsödik. (kb. 1,5 óra) Ezután kiforralt üvegekbe töltöm és dunsztban hagyom kihűlni.
Jajj, de aranyos ez a kis málnás (vagy epres?) láboskád! A gyerekeimnek ilyenben főztem, amikor elkezdtem nekik adni a főzelékeket :-) . És megint micsoda fotók!!! Izgi ez a lekvár, de nálunk mindig sajttortaként végzi az áfonya! Még akkor is, ha előre elhatározom, hogy most aztán tényleg újítok! Zsófi
VálaszTörlésUgye, milyen cuki? :) Látod, nálam is felmerült a sajttorta, de hála az égnek, hogy lekvár lett belőle :)
VálaszTörlésEz kínzás... minden téren! lekvár miatt, mert nem itt van a kamrámban, a fotók miatt, mert gyönyörűek, a háttér miatt mert nem jövök rá mi lehet az :) Vagy már írtál a FB-on választ? Meg is nézem...
VálaszTörlésMegnéztem.... ezt nem mondod???:)) Szerintem ne is csempézz... a fotóknak kiváltképp jót tesz :))) persze a többi háttér is mindig szuper, de ez valahogy annyira különleges. Egyedi nagyon!
VálaszTörlés♥ Olá, amiga!
VálaszTörlésPassei para uma visitinha... amei!
Hummmmmmmm! Amo geleia de jabuticaba.
Está tudo muito lindo, criativo e saboroso.
Bom fim de semana!
Tudo de bom!!!♥
Beijinhos.
Itabira♥♥
♥♥Brasil
Nem szoktam megjegyzést írni blogokba, de most muszáj:-) Gyönyörűek a fényképek, egyszerűek és mégis különlegesek, kedvet csinálnak a főzéshez és az evéshez, most például áfonyalekvért ennék, de rögtön:-)
VálaszTörlésMit is mondhatnék, ...nagyon jól hangzik :)
VálaszTörlésItabira, muito obrigado! :)
VálaszTörlésEstou feliz por sue visita!
Ágnes, örülök, hogy írásra vetemedtél :)) Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat!
Orsi :))