Granita di caffè - Kávés jégkása

Granita di caffè


Az egyik legtökéletesebb hűsítő a meleg nyári napokra a jégkása, vagy ahogy az olaszok hívják, a granita. Készítik mindenféle gyümölcsből, illetve kávéból is, amit a koffein tartalomnak köszönhetően még jobban üdítően, frissítően hat. Az Olaszországban, pontosabban Campaniaban kóstolt graniták meg sem közelítik az itthon kapható mindenféle rikító színben káprázó jégkásákat (a városban sétálva mindenkinek a kezében sötét türkiz jégkását látok!). Ez a kávés fajta úgy tudom, hogy leginkább Szicíliára jellemző (bár még sosem jártam ott, de remélem a jövőben ez változik). Ez a recept nem is nevezhető receptnek, de azért mégis leírom a hozzávalókat.


Hozzávalók (kávéscsészével mértem az adagokat):
5 csésze presszókávé, 2 csésze víz, 4 ek. sötét nádcukor

Elkészítés:
A forró kávéhoz hozzáadom a cukrot és a vizet és addig kevergetem, míg a cukor el nem olvad teljesen. Ezután az egészet egy műanyag dobozba öntöm, fagyasztóba teszem, majd óránként (3-4 alkalommal összesen) villával összetöröm a megjegesedett kávét. Ezután poharakba adagolom, tetejükre lazán felvert tejszínt teszek (vagy nem) és kínálom.

Megjegyzések

  1. Ah! Ezt névnapi ajándéknak veszem (bocsánat a pofátlanságért)
    Azt hiszem a jövő heti kánikula épp elég indokot szolgáltat a kóstolásra.
    Köszönet az ötletért.

    VálaszTörlés
  2. Ugyan már, nem pofátlanág :)) Szóval sok szeretettel névnapodra! :))
    Itthon én nyomtam be az egészet, úgyhogy félek hajnali 5kor fekszem le :D

    VálaszTörlés
  3. Miért nem recept?:))) Nagyon is az méghozzá nyami recept :)
    Ki is próbálom majd!!!

    VálaszTörlés
  4. Jajjj, én meg brutál torokfájással fekszem... remélem már nem sokáig. Isteni jól néz ki!

    VálaszTörlés
  5. Livi, hát csak azért, mert ez nem más tulajdonképpen, mint fagyasztott kávé :)

    Kriszti, jobbulást! Köszi :)

    VálaszTörlés
  6. Ez igen, jöhet, nagyon guszta

    VálaszTörlés
  7. Nekem minden jöhet ami jeges és kávés, télen nyáron :)

    Na, mikor feküdtél? :)

    VálaszTörlés
  8. Bianka, hajrá, ennél egyszerűbb dolog szerintem nem létezik. Lehet, hogy ma csinálok valami gyümölcsös verziót :))

    Orsi, örülök :)

    Vera, képzeld... a meccs után még tengtem-lengtem, aztán utána mint akit fejbe vertek, úgy aludtam be :))

    Ha megérkezik az 50 szál madagaszkári vaníliám, olyan vaníliafagyis jegeskávékat fogok csinálni, hogy ahhh :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése