Sajtos krokett


Már régóta elterveztem, hogy készítek itthon burgonyás krokettet, pláne mióta anyukáméktól kaptunk karácsonyra egy olajsütőt. Ez aztán nem az a fajta krokett volt, ami teleszívja magát olajjal és ettől kábé ehetetlen. Isteni finom, ropogós külső, krémes belső... füstölt scamorza töltelékkel. Na? :) Szerintem jól hangzik. El is fogyott azonnal. Köretként is fogyasztható, vagy akár önálló fogásként is. Legközelebb lehet, hogy camambert sajttal is kipróbálom.

Hozzávalók: (kb. 10-12 rudacska lesz belőle)
45 dkg krumpli, 4 ek. liszt, 1 tojás sárgája, 3 dkg puha vaj, füstölt scamorza sajt, só, bors, szerecsendió, 1 tojás, zsemlemorzsa

Elkészítés:
A krumplit sós vízben, héjában megfőzöm. Ha megfőtt még forrón megpucolom és széttöröm egy villával. Hozzáadom a vajat, a lisztet és a tojássárgáját, belereszelek egy kevés szerecsendiót, frissen őrölt borsot és kevés sót, majd összegyúrom. A sajtot felvágom 1x3 cm-es darabokra, majd jól alaposan körbenyomkodom őket a krumplival. Tojásba és zsemlemorzsába forgatom őket és forró olajban, aranybarnára sütöm a kroketteket.

Megjegyzések

  1. De jó!!! Már régóta szerettem volna krokettet csinálni, azt hiszem ezt ki kell próbálnom!

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon jól hangzik! Jövő héten ki is próbálom! Köszi a receptet :D

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy tetszik nektek! Tényleg nagyon egyszerű elkészíteni :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése