2011. október 7., péntek

Szilvás-mandulakrémes pohárdesszert


Imádom a pohárkrémeket, bár mondjuk szerintem ezt már sokszor említettem.

Amikor egy pillanatra is úgy látom, hogy picit több időm lesz arra, hogy a főzőcskézzek és sütögessek, akkor biztos, hogy teljesen másképp alakul a végén a dolog, nyakig leszek munkával. Lapzártázom és okt. 20-ig még tizenakárhány sorozatot kell rendbe raknom, mert utána ismét egy új, nagy-nagy feladat vár rám. Az, hogy pontosan mi, még egyelőre titok, de ha elérkezik az ideje, biztosan hírt adok majd róla. 

Mindenképpen valami idénygyümölcsből akartam készíteni a pohárkrémet. Idén a szilvaszezonról csaknem lecsúsztam, lekvár nem is készült sajnos, de ehhez a krémhez ezt a gyümölcsöt használtam. Fűszeresen.

Thomas Keller Bouchon c. könyvét lapozgatva megakadt a szemem (sok máson kívül) a mandulás pot de créme-en, azon belül is az "áztatós" módszeren. Gondoltam kipróbálom sodóként is, hátha bejön. Hát bejött. Isteni finom, intenzíven mandulás, csodás krém. Legközelebb pisztáciával fogok kísérletezgetni. 

Krémdesszert rajongóknak kötelező, a többieknek meg csak úgy! :)


Hozzávalók:

A piskótához:
  • 0,5 ek. rétesliszt
  • 0,5 ek. finomliszt
  • 1 ek. holland kakaópor
  • 2 ek. cukor
  • 2 tojás kettéválasztva
  • 2 ek. amaretto
A mandulakrémhez:
  • 3 tojás sárgája
  • 4 dl tejszín
  • 2 ek. nádcukor
  • 75 g mandula

A karamellizált szilvához:
  • 4-5 szem ringló
  • 3 ek. nádcukor
  • 1 db. csillagánizs
  • 1 kis darab fahéj
  • 0,5 dl amaretto
  • 2 dl tejszín
  • 100 g étcsokoládé

Elkészítés:
  • A krémhez pirítsuk meg száraz serpenyőben a mandulát, melegítsük meg a tejszínt és öntsük össze. Keverjük hozzá a vaníliarúd kikapart magjait, illetve magát a kettéhasított vaníliahüvelyt is. Hagyjuk 1-2 órán át állni, majd szűrjük le. 
  • A tojások sárgáját keverjük habosra a két evőkanál cukorral, majd keverjük a mandulás tejszínhez és lassú tűzön sűrítsük be. Hűtsük le!
  • A piskótához verjük kemény habbá a tojások fehérjét egy csipet sóval, adjuk hozzá folyamatos keverés mellett a tojásokat, a cukrot, a liszteket és a kakaót. Öntsük sütőpapírral bélelt tepsire és süssük meg 180°-ra előmelegített sütőben. Hagyjuk kihűlni, majd locsoljuk meg a két evőkanál amarettoval. Ezután vágjuk kisebb-nagyobb darabokra, ízlés szerint.
  • A szilvát vágjuk kockákra. Karamellizáljuk a három evőkanál cukrot egy serpenyőben. Amikor teljesen felolvadt és borostyánszínűre vált a cukor, dobjuk hozzá a fűszereket, a szilvát és rotyogtassuk pár percig. Ezután öntsük hozzá a fél deci mandulalikőrt és főzzük még 2-3 percig, amíg az alkohol elpárolog. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd vegyük ki a szilva közül a fűszereket.
  • Verjük a 2 dl tejszínt lágy habbá, illetve olvasszuk fel gőz fölött a csokoládét
  • Állítsuk össze a desszertet: A poharakat béleljük ki a piskótával, majd csöpögtessünk rá az olvasztott csokoládéból. Kanalazzuk rá a szilvát, a mandulakrémet és végül a tejszínt. Tegyük pár órára hűtőbe és csak ezután fogyasszuk!

7 megjegyzés:

Vianne írta...

A lisztből mennyi kell? Ezt nem írtad el?
Gyönyörű fotòk:) kívàncsi vagyok mi lesz okt. 20 után:)

Névtelen írta...

szerintem nem, altalaban ahany tojas, annyi kanal liszt, osszesen a kakaoporral megvan a ket kanal. Nagyon jol hangzik, de a piskota tenyleg igy fog kinezni mint a kepen? (nekem tul vilagosnak tunik, ket tojashoz 1 ek kakaopor eleg sok)
amugy nagyon jo a blogod, tetszenek a receptjeid, jo alapanyagokat hasznalsz!
M.

BenceIldije írta...

Hű de guszta! Ezt biztosan kipróbálom.

Amúgy én még tegnap tudtam venni lekvárnak való szilvát, nálatok már nincs? Idén a sütős verziót fogom kipróbálni. :-)

Reni írta...

Én is meglepődtem, hogy ilyen világos lett a piskóta. sötétebbre számítottam. Ízében intenzíven kakaós volt, de a színe.... :) Mindegy. Igen-igen, a kakaóporral együtt összesen jön ki a két kanálnyi "liszt".

Most voltam kinn a piacon, van még itt is szilva bőven, de most meg már nincs időm befőzni.

Réka írta...

Nyammmm! Imádom ezt a blogot, én már a képekkel betelek..:P

pips írta...

Reni!!! I love the cooling rack on the background! Where does it come from? Did you buy it on the internet?

Judyt írta...

OFF:Csudajók az új színek :) Én is épp azon szenvedek pár napja, hogy valami fejlécet kreáljak végre a blogomra, de nincs idő... Te hogy csinálod, hogy két blog, ennyi szuper fotó, ennyi finom recept, ennyi sütéssel-főzéssel töltött idő ?:O