2009. október 12., hétfő

A csodás Campania - 1. rész




Igaz eleinte úgy gondoltam, hogy nem fogok részletes beszámolót írni a nyaralásunkról, de ezt az állásfoglalásom hamar feladtam. Szar kedvem volt ma, szar napom volt úgy összeségében, és ha a nyaralásra gondolok jobb kedvem lesz... vagyis inkább kétes érzések kerítenek hatalmukba, ugyanis bármit megtennék azért, hogy ismét ott lehessek, de közben ugye itthon vagyok, így maradnak a fotók és az élmények. Megpróbálom sorokba önteni az ott eltöltött 10 napot, így nekünk is megmarad írásos emlékként és másnak is hasznos információkkal szolgálhatok, akik errefelé szeretnék eltölteni vakációjukat.

Szeptember 27-én, hajnali háromkor szólt az ébresztő. Az túlzás lenne, ha azt állítanám, hogy a szemem csak úgy felpattant, mert azért ez nem így volt... viszont tudtam, hogy mi vár rám, hogy nem a munka miatt szól a fránya vekker, így valahogy könnyebben kikászálódtam a finom meleg ágyból. Cica érezte, hogy itt valami lesz, mindig rájön, ha elmegyünk itthonról, hisz nem hülye. A csomagjaink összekészítve, már csak valami emberi külsőt kéne kölcsönözni állati énünknek... Apósom olyan 3/4 4 körül várt lenn minket az autóval. A reptérre fel is értünk kb. 1 óra alatt a pályán, így kényelmesen odaértünk a becsekkolás elejére.

Jó útunk volt. A nápolyi reptér kicsi, össze sem lehet hasonlítani egy frankfurtival, hamar a szabad levegőn voltunk. Megláttunk egy Sorrento-ba tartó buszt, fel is pattantunk rá (a jegy ára elég húzós volt 2x10 €, visszafele már okosabbak voltunk). A turisták 98%-a a nápolyi busz sofőrének társaságát választották, viszont mi egyenesen Sorrentoba mentünk. A Capodichino reptérről az út Sorrentoig elég laposnak nevezhető és bizony másfél óra. Sorrentoba érve 5 percen belül indult a buszunk Amalfiba (Via Positano, Unico Costiera, azaz a kék SITA buszok, a jegy 24 órára 6 €/fő) és itt kezdődött igazán a kaland is.


Az út eszméletlen, ilyen szerpentineket még sehol nem láttam, szerintem nem is fogok máshol. A sofőrök csuklóból ismerik az utat, nagyon rutinosak, félnivalója nem igazán van az utasnak. A látvány lenyűgöző és magával ragad, az első pillanattól kezdve elvarázsol. Hatalmas mészkőfalak, ilyen-olyan barlangképződményekkel, csodálatos cseppkövekkel. Meredek szakadékok, a mélyben a kristálytiszta, türkizkék (alig hittem el, hogy egyáltalán ilyen létezik) tengerrel, apró, színes csónakokkal. Áradozhatnék még hosszú sorokon keresztül, de a leírt szavak úgysem adják vissza azt a képet, ami ott elénk tárult. Mint ahogy sok helyen olvashatjuk... valóban, ez a partszakasz a világ legszebb helye (bár még nem jártam körbe a világot :).


Közel két óra alatt értük el a célállomást, annak ellenére, hogy a két város csupán 31 km-re fekszik egymástól. Amalfiban viszont mi még nem voltunk révben, hiszen a szállásunk Atraniban volt. Nem agyaltunk rajta sokat, elindultunk gyalog és csomagokkal is 10 perc alatt ott voltunk a város (egyetlen) buszmegállójában. Oké, de innen mégis merre? Fogalmunk sincs, hogy találjuk meg a Via Torricella-t, mert itt nem olyan egyértelműek ám az utcák, mint nálunk... itt bizony össze-vissza kanyarognak azok, van bennük 8-9 lépcsősor... Szóval segítség nélkül nem találtuk a helyünk, gyorsan felhívtuk a szállásadónkat Robertot, aki lesietett a buszmegállóba és felvezetett minket a rezidenciákhoz :) Megmutatta a házat, majd felvitt az anyukájához, és itt megszereztem az első jó pontjaimat... hát persze, hogy gasztronómiai "tudásommal".. végigszagolgattam a fűszernövényeket, és amikor elkezdte mondani a nevüket, hogy mik is ezek, akkor mondtuk, hogy igen, ismerem őket, és még olaszul is tudtam a nevüket :] Pihegtünk egy kicsit, zuhanyoztunk - a szállásunk tökéletes és kifogástalan volt: Atrani, Casa Torricella - és nekivágtunk felfedezni a várost és a környéket.



Atrani egy 960 lakosú kisváros, nagy nyüzgésre nem kell számítani, viszont látni a helyi emberek igazi arcát. Mindössze 4-5 bolt van itt, 3 élelmiszer, 1 újságos és egy "mindenes". A főtéren található 2 étterem és egy borbély. Este beültünk a főtéren az egyik szimpatikus helyre (a helyiek is itt gyülekeztek és beszélgettek, ezért egyértelmű volt a választás) és megettük első finom vacsoránkat, ami a következő volt:


Reni:
Gamberetti e rucola - citromos öntettel természetesen
Zucchine a scapece - marinált cukkini (menta, citrom, olívaolaj, ecet, fokhagyma)
Csokimousse
Dani:
Insalata polipo - citromosan természetesen
Grillezett kardhal
Ricottás, körtés tortácska


A következő napot a lustálkodásnak szenteltük, reggel felkeltünk, majd kifeküdtünk a tengerpartra, délután átsétáltunk Amalfiba. Kicsit megdöbbentem, amikor turistáktól zsongott a város, de ez nem rontott a szépségén. Elbűvölő, csodálatos. Két nevezetességet emelnék itt ki, a papírmúzeumot és a dómot. Érdemes a sikátorokban, lépcsős kis utcákban elkalandozni.


Vacsorára visszatértünk Atraniba, a törzshelyünkre vacsorázni, ezúttal a következőket fogyasztottuk mind a ketten:


Grillezett ricciola citrommal, olívaolajjal, bazsalikommal; bazsalikomos paradicsomsaláta, panna cotta karamellel; egy üveg Tramonti fehérbor és 1-1 limoncello :)



folyt.köv.
(a képek az első két napon készültek, amely időintervallumról a szöveg is szól)

3 megjegyzés:

Csibe írta...

Továbbra is irigykedem. Nagyon jók a képek!

szepyke írta...

Reni, engem is az tart "életben", hogy sokszor gondolom magam nem ide, hanem oda...
Még egy ideig remélem tart a dolog, aztán amikor "merül" az emlék, veszem a jegyet, és húzok egy kicsit töltödni...:)

Reni írta...

Csibe, köszönöm. Én meg majdnem besárgulok olyannyira irigy vagyok azokra, akik még most is ott vannak, vagy akik ezután mennek oda... :)

Szepyke... a lakásunk romokban áll kábé, millió dologra költhetnék, de én már arra vágyom, hogy tavasszal újra menjünk :)