2009. augusztus 16., vasárnap

Limoncello



Írtam már, hogy nagyon várom a nyaralásunkat?:) Igen, azt hiszem párszor említettem már. A múltkori citromos tészta után ugrottam neki a limoncello készítésnek is, csak mostanra készült el. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű a kedvenc italomat magam elkészíteni. Elvileg 95%-os tiszta alkohol lenne hozzá szükséges, de ezt nem adják olyan könnyen a patikákban, így a vodka mellett döntöttem. Bedöcögtem az italboltba, vettem egy jobbféle vodkát, hazamentem és már kaszaboltam is le a citromokról a héjukat. Az eredményre máig kellett várni, de bizony megérte. Istenien finom limoncello, amely szürcsölgetése közben máris a napfényes Sorrentoi-félszigeten érzem magam. Készítettem hagyományos és krém változatot is.

Hozzávalók:
7 dl vodka, 8 citrom (lehetőleg bio), 4 dl zsíros tej, 4 dl víz, 40 dkg cukor*

Elkészítés:
A vodkát egy kancsóba töltöm. A citromokat nagyon vékonyan meghámozom, fontos, hogy ne maradjon rajta a fehér részből. Beledobom a vodkába őket, majd hűtőbe téve, letakarva, bő egy hétig (akár kettőig) hagyom ázni a héjakat. Ezután leszűröm és gyönyörű sárga citromos vodkát kapok. A tejet addig melegítem amíg elolvad benne 20 dkg cukor, majd lehűtöm. Ha teljesen lehűlt, összekeverem a vodka felével és üvegekbe töltöm. Ezzel el is készült a Crema di limoncello. A hagyományos limoncellohoz szirupot főzök a vízből és 20 dkg cukorból, majd ha teljesen kihűlt, összekeverem a vodka másik felével és palackokba töltöm. Kb. másfél liter citromlikőröm lett összesen.

Tökéletes digesztív ital.

*én vaníliás kristálycukrot használtam, abszolút nem rontotta el a likőrt.. sőt.

6 megjegyzés:

Limara írta...

Ez már nálam is jó ideje az elkészítendők között szerepel! :))

duende írta...

Köszi, ezt én is megcsinálom - a normale változatot. Bár nem szeretem a likőrökt, ez fantasztikus lehet sütikhez! :)

lúdanyó írta...

Nagyon tetszik a krémes változat. Milyen tejet használsz hozzá? Tartósat vagy normál tejet? És nem kell előtte felforralni?

Á la carte írta...

Ha majd ihatok alkoholt (még szoptatok) biztos én is megcsinálom ! Főleg, hogy a limoncello az egyik kedvenc likőr.
Sorrentói félszigetre mentek? Saját szervezés, vagy utazási irodás?

Reni írta...

Limara, én is már régóta gondolkoztam rajta, aztán most már nem bírtam magammal, muszáj volt megcsinálni :)

Duende, én nem is tudom eldönteni, hogy a normál, vagy a krémes változatot szeretem jobban. Mindkettőt :] Anyukám speciel a hagyományost.

Lúdanyó, én sima 3,5-ös bolti tejet használtam hozzá, nem tartósat, ugyanis a tartósnak utálom az ízét. Nem forraltam, csak melegítettem. Utánanéztem több olasz receptben is, és mindenhol a melegítést találtam. Viszont ha házi tejből készítenénk (tuti abból lenne a legjobb), más a helyzet... akkor természetesen forralnám.

Á la carte, nekem is egyik kedvencem, ha csak nem a leg :)
Igen a Sorrentói félszigetre megyünk, egészen pontosan Atraniban lesz a szállásunk (Amalfi mellett közvetlenül). Saját magunk szerveztük, utazási irodával nagyon szoktunk (kivéve azt a zseniális velencei utat februárban). Repülővel (Wizzair) Nápolyba, majd onnan kocsival a félszigetre. A szállást is neten foglaltuk a bbplanet.it oldalon keresztül. Amikor nászútra mentünk Rómába, akkor is ezen a honlapon foglaltuk a szállást, szerintem megbízható.

Palócprovence írta...

Én is inkább a hagyományos változatot kedvelem, ezért azt szoktam rendszeresen csinálni, de ez annyira jól néz ki, hogy lehet, mégis elcsábulok. :)