2015. december 21., hétfő

Porchetta




Ha valaki nem mond ellent a sertéshúsnak, akkor ez elég ütős kis kaja lehet a karácsonyi asztalra. Malaccsászárt elég könnyű szerezni szinte bármelyik hentesnél (vagy hiperben) és olyan kiadós étel lesz belőle, hogy a 10-15 fős család is jóllakik belőle. Olaszországban én még sosem ettem frissen, mindig csak paniniben, amibe hajszál vékonyra szeletelték. Persze ebből az adagból szerintem simán futja arra is, szóval akár szilveszterkor porchettás melegszendvicset, vagy falatkákat is kínálhatunk a vendégeinknek.


Hozzávalók: 

  • kb. 1,5 kg bőrös malaccsászár
  • 3-4 evőkanál jóféle zsemlemorzsa
  • nagy csokor friss zöldfűszer (zsálya, kakukkfű, petrezselyem, rozmaring vegyesen)
  • 1 dl vörösbor
  • 1 db sertésszűz
  • olívaolaj
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • durvára őrölt bors
  • + 3-4 db sárgarépa, 4 kisebb fej vöröshagyma, 2 db petrezselyemgyökér


A körethez:

  • 1 kisebb sütőtök
  • 0,5 dl tejszín
  • 2 ek. vaj
  • bors
  • frissen reszelt szerecsendió


A mártáshoz:

  • a hús mellett sült zöldségek
  • 2-3 ek. sűrített paradicsom (mindenképpen sűrítmény, nem elég szimplán a passata íze)
  • 2 ek. liszt
  • 2 ek. vaj
  • 4 dl alaplé (ha nagyon nincs más, akkor víz)



Elkészítés:

  1. Terítsük ki a császárt, majd locsoljuk rá a bort, dörzsöljük bele a sóval és a borssal együtt, majd hagyjuk kicsit pihenni, hogy jól átjárja a bor.
  2. A töltelékhez a zsemlemorzsát pirítsuk meg, kevés olajon, majd járjunk el ugyanígy a finomra vágott hagymákkal és forgassuk mindet össze a finomra vágott zöldfűszerekkel.
  3. Terítsük ki újra a császárt, majd szórjuk rá a fűszeres morzsa kb. 2/3-át. Sózzuk, borsozzuk a sertésszüzet is, majd rakjuk a császár mértani közepére, terítsük be a maradék morzsával, hajtsuk rá két oldalról a húst és kötözzük meg jó erősen, szép formásra. :) Tegyük tepsibe, locsoljuk körbe kis olívaolajjal, majd dobjunk mellé 4 fej félbevágott hagymát, 3-4 darab sárgarépát és 2 darab petrezselyemgyökeret. Ezután nincs más dolgunk vele, mint kb. 4 órára a sütőbe tolni. Én légkeverésen sütöttem, 125°-on.
  4. Miközben sül a hús, addig betolhatjuk mellé (alá, vagy fölé) a felvágott sütőtököt is és süssük puhára. Pürésítsük a tejszínnel és vajjal, majd fűszerezzük ízlés szerint a sóval, borssal és szerecsendióval.
  5. Ha a hús megsült, akkor az alatta sült zöldségeket dobjuk át egy kisebb lábosba, majd adjuk hozzá a paradicsompürét, amiből pirítsunk egészen barnára. Szórjuk hozzá a lisztet, öntsük fel az alaplével és forraljuk be a felére. Dobjuk hozzá a vajat, majd a teljes mártást passzírozzuk át egy szűrőn.
  6. Tegyük tányérra a pürét, rá egy szelet húst és a mártásból is egy keveset. Kész!






2015. december 15., kedd

Pepparkakor







... vagy nevezhetjük simán svéd fűszeres keksznek is. Szerepelt már korábban a blogon, így gondolkoztam rajta, hogy feltegyem-e, de gondoltam karácsony környékén nem árt és amúgy is változtattam rajta az előzőhöz képest. Az is igaz, hogy nem túl sokat, csak a búzalisztet hagytam ki belőle 100%-ban és cseréltem teljes kiőrlésű zablisztre, amivel ugyanolyan jól működik, mint csúnya barátjával. Sütöttem is belőle dupla adagot, hiszen jól jön reggelire a tejeskávé mellé pár darab. Ráadásul így kitart egy légmentesen záró dobozban karácsonyig is. Már ha nem járok rá túl sűrűn.

Én amúgy a mézeskalácsot totálisan bojkottáltam, totális puccsot hajtott végre vele szemben a pepparkakor, de sebaj, jól van ez így. Nekem jobban bejön ez a vékony ropogós, igazi keksz állag, mint a vastagabb - vagy túl puha, vagy túl kemény - mézesé.



Szóval én csak lelkesíteni tudok mindenkit, hogy állítsa össze a saját fűszerkeverékét, dobja mozsárba az egész fűszereket, jól őrölje meg és azonnal kezdjen kekszet gyártani. :) (A receptben eleve az őrölt mennyiségek szerepelnek, de mindig jobb egész fűszerekkel dolgozni és azt a felhasználás előtt megőrölni mozsárban.)


Hozzávalók:

  • 1 tk. őrölt fahéj
  • 1 mk. őrölt gyömbér
  • 1 mk. őrölt szegfűszeg
  • 1 mk. őrölt zöld kardamom
  • 1/2 mk. őrölt szegfűbors
  • 1 mk. só
  • 1 mk. szódabikarbóna
  • 60 g vaj
  • 80 g sötét nádcukor (muscovado)*
  • 60 ml golden szirup**
  • 60 ml tejszín
  • 200 g teljes kiőrlésű zabliszt

*én bioboltban szoktam venni
**hiperekben (pl. Tesco) és bioboltban is kapható, na meg a delikáteszekben




Elkészítés:


  1. Az egészben lévő fűszereket őröljük meg mozsárban (én mindig mozsárban töröm össze a fahéjat, szegfűszeget, kardamomot, szegfűborsot). Keverjük össze a fűszereket a liszttel, sóval, szódabikarbónával és cukorral, adjuk hozzá a puha vajat, golden szirupot és tejszínt, majd gyúrjuk össze. Formázzunk belőle egy nagy labdát, csomagoljuk fóliába és tegyük egy éjszakára (vagy 5-6 órára) hűtőbe. 
  2. Másnap nyújtsuk ki a tésztát enyhén lisztezett felületen kb. 2 mm vastagságúra, szúrjuk ki tetszőleges formával, majd 180°-on süssük 8 percig. A kihűlt kekszeket tároljuk légmentesen záró dobozokban.

2015. december 11., péntek

Brit karácsonyi torta






Vagy minek is nevezzem, hiszen ez nem más, mint egy atombrutál "gyümölcskenyér" egy mázsa aszalt gyümölccsel, fűszerekkel, vajjal és még annál is több brandyvel (ezt akár rumra is cserélhetjük, nyilván kevésbé lesz ütős :D ). Persze a receptet nem én találtam ki, a brit GoodFood-ban olvastam, aztán mondom jól van, most erre rászánom az időt és elkészítem. Ugyanis ez a sütemény nem 1 nap alatt érik be, 10 napig kőkeményen etetni kell. Erre kitérek később. Szóval én ezt mindig karácsony előtti napon akartam megsütni, aztán mindig rájöttem, hogy mehet az ötlet a levesbe, mert már nincs rá idő.


Szóval kitaláltam, hogy megsütöm az egyik fotózásra, ahol karácsonyi koszorúkat, kopogtatókat fotózok majd és összerakunk egy karácsonyi hangulatú asztalt, de csak aznap esett le, hogy te jó ég, ezt a tortát 4 órán át kell sütni. Khm. 2 óra múlva indultam a fotózásra, úgyhogy ez sem jött össze. Mindenesetre a torta a sütőbe került és el is készült. Aztán jött az etetési időszak. Minden nap, ugyanabban az időben, nehogy szegény összezavarodjon.

Na de hogy is szól a recept? Nézzük!


Hozzávalók:
225 g puha vaj + egy kevés a forma kikenéséhez + 50 g az aszalt gyümölcsökhöz (a recept leírásánál kiderül miért is)
225 g muscovado cukor (brrrr... egye fene, karácsonykor menjen)
225 g liszt (én szinte mindig tk. zabliszttel helyettesítem a búzalisztet)
4 nagy tojás enyhén felverve
fűszerek vegyesen és ízlés szerint (őrölt fahéj, gyömbér, szegfűszeg, kardamom stb - összesen kb. 2 teáskanálnyi)
1 narancs héja
100 g pirított dió (lehet pekán is)
150 ml szűretlen almalé
2 ek. juharszirup
5 ek. brandy (vagy sötét rum)
1000 g aszalt gyümölcs vegyesen (vörösáfonya, barack, kandírozott narancshéj és mazsola ment bele nálunk)
csipet só
Az etetéshez:
minden alkalommal 2 ek. brandy/rum és 1 ek. juharszirup
A díszítéshez:
marcipán
baracklekvár
és amit éppen gondolunk




Elkészítés:


  1. Tegyük egy forralóedénybe az almalevet és gyöngyöztessük. Adjuk hozzá a vajat, várjuk meg míg elolvad, majd mehet bele a 2 evőkanál juharszirup és az öt evőkanál brandy. Keverjük össze és öntsük rá az aszalt gyümölcsökre úgy, hogy nagyjából minden szemet érjen ez a keverék. Fedjük le és hagyjuk állni egy éjszakán át.
  2. Másnap melegítsük elő a sütőt 150 fokra. Kenjünk ki vajjal egy 20 cm átmérőjű tortaformát (1. lehet nagyobb átmérőjűt is, csak akkor laposabb lesz a torta 2. én a sütőforma aljára - amennyiben kivehető - mindig rakok sütőpapírt).
  3. Keverjük - legjobb géppel - ki cukorral a vajat egészen krémes állagúra, majd adjuk hozzá egyesével a tojásokat és kevertessük addig a géppel, amíg egészen könnyű, habos állaga nem lesz és utána fokozatosan adagoljuk hozzá a lisztet, a fűszereket, a sót. Ezután egy spatula segítségével dolgozzuk bele a tésztába a narancs lereszelt héját, a diót és az aszalt gyümölcsöket - az áztatólével együtt -, majd töltsük bele a kibélelt/kikent formába.
  4. Süssük másfél órát, majd csökkentsük a hőmérsékletet 125 fokra és süssük további két órát, amíg sötét aranybarnára nem sül. Tűpróbával ellenőrizzük a belsejét, ha nem tisztán jön ki belőle, akkor süssük még tovább.
  5. Ha megsült, tegyük rácsra és hagyjuk kihűlni (én hagytam a formában)
  6. Még meleg állapotában etessük meg először: keverjünk össze két evőkanál brandyt és egy evőkanál juharszirupot, majd egy hústűvel vehemensen szurkáljuk össze a tortát és kanalazzuk rá a szirupot. (csak nyugodtan és lassan, hogy ne lefolyjon róla, hanem beigya mindet)
  7. 10 napon keresztül ismételjük a torta etetését, majd díszítsük, amit én a következőképp tettem: felforraltam néhány evőkanálnyi baracklekvárt, majd ecsettel körbekentem vele a tortát. A marcipánt kinyújtottam kb. 2 mm vastagságúra és rásimítottam a tortára. Babérlevéllel, rozmaringgal díszítettem és a tortatálat tujalevelekkel, tobozokkal pakoltam körbe.

(jövök majd néhány szeletfotóval is, csak a fény már elment... réges régen)










2015. március 26., csütörtök

Édesköményes vérnarancssaláta



Nagyon szeretem a vérnarancs érési időszakában ezt a salátát készíteni. Néha az édesköményt is kihagyom, jó önmagában a narancs-hagyma páros is. Nem is mondanám ezt annyira receptnek, mint inkább ötletnek, bár a legtöbb saláta abból áll, hogy összedobáljuk a hozzávalókat, meglocsoljuk valami dresszinggel és viszlát, ennyi az egész.




Itt sincs ez másképp, nem is írok arányokat, ízlés szerint mehet bele minden, de a főszereplő azért maradjon a narancs.

Szeleteljük fel a narancsot (úgy szebb szeleteket lehet vágni, ha héjastól szeleteljük és utána szedjük le a héját... legalábbis én így szebbeket tudok), helyezzük el szépen őket a tányéron/tálban. Vágjuk hajszál vékonyra az édeskömény gumóját, illetve a lilahagymát. Szórjuk a felszeletelt narancsra. Az édeskömény zöldjét (ánizskapor) se dobjuk el, kellenek a csodás színek, vágjuk durvára és szórjuk meg vele a salátánkat. Sózzuk tengeri sóval, tekerjünk rá durvára őrölt fekete borsot és locsoljuk meg 1-2 evőkanálnyi jóféle olívaolajjal.

Mi önmagában ettük, frissít és egészséges! :)




2015. március 23., hétfő

Vongole


Nem tudom ki hogy van ezzel a kérdéssel, de nekem az egyik kedvenc kagylóm a vongole. Sajnos itthon nem jutok hozzá akkor, amikor csak akarok, de vannak különleges alkalmak. A múlt héten például gyönyörű adagot kaptam a metroban, örültem is neki és gondoltam mi más készülhetne belőle, mint egy klasszikus tésztaétel. Kimentettem egy jó maréknyit belőle, hogy egy másik verziót is kipróbáljak, így most két receptet osztok meg. Hah. Ennyi idő kihagyása után ki is jár legalább a két recept a még itt lézengő olvasóknak. :)

Linguine alle vongole (2 főre)

Kb. 80 dkg vongole, linguine/spaghetti (nálunk ez éhségtől függően 10-15 dkg/fő), olívaolaj, só, bors, chili ízlés szerint, friss petrezselyem, 4 gerezd fokhagyma, nagy löttyintésnyi száraz fehérbor

A kagylót érdemes egy éjszakán át sós vízben állni hagyni, mert ezek a drágák a homokban élnek, eléggé sok ropogtatnivalót tartogathatnak, ami nem biztos, hogy kellemesen érinti az embert. Ha valamelyik kagyló kinyílt és "nem reagál", akkor ne hívjunk segítséget, dobjuk ki! Az a tuti. 

Tegyük fel a tészta vizét forrni, ha forr szórjunk bele kb. 1 ek. sót, dobjuk bele a tésztát. A tészta elkészülte előtt 5-6 perccel tegyünk a forró serpenyőbe kevés olívaolajat, dobjuk rá a felszeletelt fokhagymát, morzsoljuk bele a chilit. Ha a hagyma kis színt kap, öntsük rá a kagylót (fröcskölni fog a víz miatt, amit a kagylók "köpködnek" magukból), forgassuk át, öntsük rá a bort. Fedjük le és nagy lángon főzzük 3-4 percig. Öntsük egyenesen a serpenyőbe a leszűrt tésztát, dobjunk rá egy jó marék durvára vágott petrezselymet és forgassuk össze. A zárva maradt kagylókat dobjuk ki!!!


A másik étel szintén egy egyszerű darab, gyakorlatilag ugyanúgy készül, mint a tésztához való adag. Csak a fűszerezése más picit és az elkészítési idő mindössze 5 perc.



Sáfrányos vongole (2 főre)

1/2 kg. vongole, egy nagy csipet sáfrány, nagy löttyintésnyi száraz fehérbor, bors, olívaolaj, 1 db mogyoróhagyma (salotta), néhány szelet friss kenyér/bagett, friss petrezselyem (opcionális)

Forrósítsunk fel egy serpenyőt, majd öntsünk bele kevés olívaolajat és dobjuk rá a felkarikázott mogyoróhagymát. Pirítsuk meg, majd öntsük rá a bort, dobjuk bele a sáfrányt és öntsük rá a kagylót. Keverjük át és fedjük le 3-4 percre, ennyi idő alatt el is készül. Merjük tányérba, szórjuk meg friss petrezselyemmel és tunkoljuk a bagettszeletekkel. A zárva maradt kagylókat dobjuk ki!!!


2015. január 9., péntek

Hello 2015!

Boldog új évet kívánok az én kis mostohagyerekem, "Az élet napos oldala" olvasóinak, hiszen annak ellenére, hogy frissítés minden ígéretem ellenére nem igazán van, aktívan nézik a blogot. Köszönöm ezt!
Gyakran felteszik nekem a kérdést, hogy egyáltalán nem térek-e vissza a naposoldalhoz, erre mindig kétes válaszokat adok. Ételfotókat néha-néha gyártok, de az ételek többnyire improvizáció eredményei és mire oda jutok, hogy hónapok múlva legépelném őket, a fene sem emlékszik már rá, hogy pontosan mit és hogyan csináltam, milyen arányokkal és milyen hozzávalókkal. Homályos emlékekre pedig nem akarok egy receptet építeni. Én azért magamban még mindig nem temetem ezt az oldalt, mindig bizakodom, hogy egyszer csak nekiülök, de hogy az mikor lesz... tudja az ég. :)

Hozok néhány ételfotót, amiket az elmúlt időszakban csináltam és amik ide nem kerültek fel még egyáltalán. Némelyiknél még emlékszem a receptre, tehát nincs minden veszve...