Skócia - az én szememmel

Eddig is hagyomány volt ezen a blogon, hogy megosztom az utazásaimon készített fotók egy részét, mert szeretem őket, mert jó visszagondolni és mert hátha másnak is kedvet hoz az utazáshoz. Bár mindig is gondoltam, hogy Skócia gyönyörű, sosem sejtettem, hogy ennyire elvarázsol majd engem is. Tavasszal, májusban volt szerencsénk ide utazni - egy esküvőt fotóztam Edinburghban - és picit kirándulgattunk, amennyit csak tudtunk. Mondanom sem kell, hogy ez a néhány nap irtó kevés volt ahhoz, hogy bejárjuk ezt a csodálatos és hatalmas területet, de annál nagyobb élménnyel szolgált. Az első és legfontosabb javaslatom: Béreljünk autót! Olyan csodálatos helyekre, természetvédelmi területekre, partszakaszokra juthatunk el, ahova autó nélkül valószínű nem lenne lehetőségünk. A szállásunk Pitlochryban volt egy hátizsákos turisták számára fenntartott helyen, ami tökéletesen megfelelt a célnak, hiszen csak aludni jártunk haza. Itt volt a bázisunk. Egyik nap nyugatra, másik nap keletre mentünk, illetve a környéken is szétnéztünk.

Ha gondoljátok szívesen hozok még bejegyzést Anglia nyugati partvidékéről is, ugyanis autóval mentünk le Walesbe, ahol a következő héten a következő esküvő várt rám... :)

Mindig mondják, hogy szegényes a britek gasztronómiája. Szerintem ez tökre nem igaz. A felföld kristálytiszta folyói/patakjai hemzsegnek a lazactól és a pisztrángtól, az erdőkben rengeteg vad él, a legelők tele vannak boldogan legelésző bárányokkal, marhából sincs hiány és hát a tengert és annak gyümölcseit meg sem említettem. A zöldségfelhozatal fantasztikus, a zabos kekszek, sütemények szintén eléggé finomak, ott az ale, a skót reggeli, a piték... és még sorolhatnám.



































































Megjegyzések

  1. Reni, ez csodálatos, csak ámulok milyen szép helyen jártatok!:))
    Köszönöm az élményt:))

    Tanó Móni

    VálaszTörlés
  2. A képek csodálatosak, mint mindig. Volt szerencsém Skóciához, bár már jó pár éve, de szeretném újra megismételni. Mi két hétig voltunk és elmentünk egész a végéig és felejthetetlen élmény volt.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése