Cézár salátája - a majdnem igazi





Mert bár a szósz tényleg olyan, amilyennek lennie kell, tettem bele annyi csavart, hogy fürjtojással készítettem és a tálalásnál dobáltam rá még néhányat keményre főzve, félbevágva. Örök klasszikus, ezzel a szósszal többször is készült már. Szerencsém van, mert olyan férjjel rendelkezem, aki nem fújjog arra, ha salátát teszek elé, hanem értékeli, szereti azt, sőt még jól is lakik vele. Tényleg mázli, ugye?

Ha arról van szó, összetépked néhány levelet, meglocsolja kis olajjal, balzsamkrémmel, sózza, borsozza és már tömi is magába. Ez a saláta kicsit "luxusabb" változat azért, de nem bonyolult ez sem.


Hozzávalók 2 főre:
1 fej római saláta
4 szelet bagett (én teljes kiőrlésűt)
olívaolaj
2 gerezd fokhagyma

A szószhoz:
2 db fürjtojás
3 ek. olívaolaj
2 db szardellafilé
1/2 citrom leve
1 mk. worcestershire szósz
3 ek. finomra reszelt parmezán
1 mk. jóféle mustár

A tálaláshoz:
8db keményre főzött fürjtojás
parmezán (frissen reszelve, vagy forgácsolva)
frissen őrölt bors



Elkészítés:
A bagettszeleteket 1x1 cm-es kockákra vágom, majd a megtisztított, kés élevel megroppantott fokhagymákkal együtt aranybarnára pirítom őket kevés olajon. Papírtörlőre öntöm őket.
A salátát megmosom (az a legjobb, ha centrifugázni tudjuk ezután), falatnyi darabokra tépkedem.
A szószhoz a fürjtojásokat felütöm, folyamatos keverés mellett hozzácsurgatom az olívaolajat, hozzáadom a citromlevet, a worcestershire szószt, a mustárt, a (teljesen!) szétnyomkodott szardellát, a parmezánt és alaposan elkeverem az egészet. 
A salátát tálba szedem, melocsolom a szósszal, rászórom a krutont, a félbevágott főtt tojásokat és megszórom parmezánnal, tekerjünk rá frissen fekete borsot. (sózni nem szükséges, mert épp eléggé az maga a hal)

Lehet természetesen csirkés változatot is készíteni, illetve a szószhoz a két darab fürjtojás helyett használhatunk egy darab tyúktojást. 

Megjegyzések

  1. Szia Reni!
    A szószhoz nem csak a tojások sárgáját használtad, mint egy "normális" majonéznél?
    Most vettem életemben először fürjtojásokat, és olvastam, hogy nyersen a legegészségesebb, így nagyon örültem, mikor megtaláltam a receptedet. :)
    Ágnes

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nem, egészben raktam bele a tojásokat :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése