2013. március 29., péntek

Sáfrányos tojáslikőr


Ez egy tipikusan olyan ital - na jó nem ebben az ízesítésben -, ami nem maradhat ki a családi összejövetelekből. A mama is mindig készít, az alaprecept is tőle származik. Létezik olyan gyerek, aki ne akarta volna kinyalni a pohár fenekéről a benne maradt, fél cseppnyi likőrt? De az is lehet, hogy velem van a baj, mert én erre rendszeresen rámentem. Szerencsére azért függő nem lettem, de néha napján el-elkészítem. Most valami extra ízesítésre vágytam és mivel szerencsére nagyon szép adag sáfrányhoz jutottam hozzá nem is olyan régen, gondoltam ezzel bolondítom meg az italt. 




Pikk-pakk elkészül, gyakorlatilag egy éjszaka alatt összeérik az íze a hűtőben, úgyhogy még a húsvéti ebédekre simán össze lehet dobni.

Hozzávalók:
5 tojássárgája
5 dl cukrozatlan sűrített tej
3 ek. akácméz
2 dl rum 
1 vaníliarúd kikapart magjai
1 nagy csipet sáfrány


Elkészítés:
Vegyünk ki egy pohárkába fél deci sűrített tejet és melegítsük meg. Szórjuk bele a sáfrányt, hogy kicsit feloldódjon.
A tojások sárgáját keverjük ki a mézzel, a kikapart vaníliával. Keverjük el alaposan a sűrített tejjel, adjuk hozzá a sáfrányos löttyöt is, aztán helyezzük gőzfürdő fel és melegítsük 85°-osra, folyamatos keverés mellett. Hűtsük le, majd keverjük hozzá a rumot és töltsük üvegekbe, tároljuk hűtőben. Ebből a mennyiségből kb. 8 dl likőr lesz.

3 megjegyzés:

Kriszta írta...

Én is készítettem, a képek csodásak.

Török-Bognár Renáta írta...

A kihagyhatatlan :) Köszönöm szépen!

mozzarelli írta...

Én pedig csokoládés brióst készítettem sáfránnyal....:DD
Szépséges fotók...mint mindig!!!