Az ördög eledele némi extrával



Becsületes angol nevén Devil's Food Cake, azaz az ördög eledele torta. Ez önmagában csak a brownieszerű, lágy tésztát jelentené, de én jobban szeretem, ha a csokoládé mellé társul valami gyümölcs is, ezért kapott egy jó adag rózsavizes málnazselét. Na de itt nem ér véget a történet. A málnazselén tonkababos csokoládé ganache és azon pekándió grillázs. Nem egy hétköznapi szett az biztos, de nem is muszáj ennyire teletunkolni mindenfélével. Egy sima málna-, vagy baracklekvárral is tökéletes, sőt mi több, akár magához a "natúr" tésztához egy gombóc fagylaltot is kínálhatunk ízlés szerint. 


A tészta alapreceptje Thomas Keller - Bouchon - Bakery című könyvéből származik. A könyvet végiglapozva azt sem tudtam, hogy mi legyen az első recept, amit kipróbálok, mert tele van jobbnál-jobb édességekkel. Nagyon szép, vaskos könyv, aki bírja a séfet, érdemes megvennie. (egyelőre még csak angol nyelven elérhető)


Azért nálam is ritka eset, hogy ennyire eltúlzok egy-egy tortát, mert többnyire nincs erre időm és amúgy is szeretem az egyszerű süteményeket. Ha valami bonyolultra vágyom, akkor vagy tologatom magam előtt az elkészítését és szinte soha nem lesz belőle semmi, vagy elmegyek valami olyan helyre (pl. étterembe), ahol extra technikákkal és alapanyagokkal készítik a desszerteket. De nekem hókifli-rajongónak ez ritkán jut eszébe.. :)


Bocsánat, hogy ilyen komor, sötét képeket hozok, de nekem ezt "muszáj" volt sötét háttéren fotóznom. Egyszerűen így álmodtam meg a képet.

A tészta érdekessége az, hogy majonéz van benne. Ezt elkészíthetjük könnyedén otthon is, hiszen nem kell hozzá más, mint tojás és olaj. Ezek általában vannak otthon. Már a GoodFoodban is többször láttam, hogy némelyik brownie receptben ez alapvető hozzávaló és olvastam is a kommenteket, hogy semmiképp ne hagyjuk ki belőle, bármennyire is szokatlannak tűnik.

A tésztát süthetjük külön-külön, de akár három részre is vághatjuk, miután teljesen kihűlt.


Hozzávalók a tésztához:
200 g liszt, 60 g keserű kakaó, 5 g szódabikarbóna, 1 g sütőpor, 2 g só, 112 g tojás (kb. 3 mérettől függően), 160 g cukor (eredetileg sokkal több van benne, de én ezt csökkentettem), 2 rúd vanília kikapart magjai, 172 g majonéz, 210 g szobahőmérsékletű víz

Hozzávalók a málnazseléhez:
350 g málna, 100 g cukor, 2 lap zselatin, 1 löttyintésnyi rózsavíz

Hozzávalók a tonkababos csokikrémhez:
2 dl tejszín, 160 g étcsokoládé (legalább 60%-os), tonkabab

Hozzávalók a pekándió grillázshoz:
1 csésze cukor, 2/3 csésze pekándió (lehet sima dió is, csak a pekándiónak lágyabb az íze), vaj


Elkészítés:

A málnazseléhez öntsük egy edénybe a gyümölcsöt, szórjuk rá a cukrot, majd ha szirupossá vált az állaga (kb. 30-40 perc alacsony lángon főzés után) keverjük el benne a beáztatott, kifacsart zselatinlapokat és hagyjuk kihűlni. (szobahőmérsékleten!)

A csokoládékrémhez a tejszínt melegítsük fel, majd ha elkezd habosodni, öntsük rá az apróra tördelt csokoládéra. Keverjük addig, amíg fényes, egynemű csokoládékrémet nem kapunk. Reszeljünk bele 1/3 tonkababot, majd tegyük félre, szobahőmérsékleten kihűlni (pont olyan állagú lesz a krém, hogy kényelmesen kenhessük a tortalapokra).

A grillázshoz karamellizáljuk a cukrot egy tapadásmentes edényben, majd amikor borostyánszínűre vált, öntsük bele a durvára tört pekándiót. Forgassuk át, majd öntsük vajazott fóliára. Ha kihűlt egy húsklopfolóval törjük durvára (semmiképp ne porrá!)

A tésztához keverjük össze egy tálban a lisztet, a kakaót, a szódabikarbónát, a sütőport és a sót. A tojásokat, a cukrot és a vanília kikapart magjait  tegyük egy tálba, majd keverjük (géppel) habosra. Adjuk hozzá a majonézt és ezzel is keverjük el. Mehet hozzá a víz és miután ezzel is egyneműre kevertük adjuk hozzá a száraz hozzávalók keverékét. 
Öntsük a tésztát egy kivajazott formába (18 cm átmérőjű formában sütöttem, így lesz ilyen szép magas), majd tegyük 175°-ra előmelegített sütőbe és süssük addig, amíg a széle megemelkedik és a közepe megszilárdul. (kb. 35 perc).

Hagyjuk a tésztát a formában kihűlni, majd vízszintesen vágjuk három egyforma részre. Tegyünk tortatálra (vagy amin tárolni fogjuk a tortát) egy csokis "piskótalapot", majd kenjük meg málnával. Ha a málna megszilárdult rajta, akkor mehet rá a csokikrém, majd a csokikrémre szórjuk a durvára tört grillázst. Erre helyezzük rá a másik tésztalapot és rétegezzük ugyanígy a töltelékeket. Helyezzük rá a harmadik tésztát. A külsejét díszítsük ízlés szerint. Krémmel semmiképp nem tenném, mert ez már így is elég tömény.








Megjegyzések

  1. Nagyon durván jól néz ki!!! :) Most úgy betolnék egy jó adag málnát...nyamm. :)

    VálaszTörlés
  2. Ezek után hogy ne egyek egy "kis" édességet ma? Brutál jó!:)

    VálaszTörlés
  3. ;) szóval kísértésbe hozza az embert? :))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése