2012. augusztus 2., csütörtök

Kuszkusz csirkével és cukkinivel




Már-már kezd unalmassá válni, hogy minden egyes bejegyzésemet azzal kezdem, hogy "jajj úgy szégyenlem magam, mert nagyon elhanyagolom a blogot". Hát pedig most is így kezdhetném a mondókámat. Bár senkinek nem tartozom semmivel, csak magamnak. És én annyira szeretném, de annyira, hogy akár hetente kétszer tudjak posztolni, de mindig a blogolást szorítom ki a napi teendőimből, mert most a hobbit kell félretolni, a munka sokkal előrébb van, illetve ha néha adódik egy kis szabadidőm, akkor van nekem egy férjem is, akivel el tudom tölteni azt. Na ekkor kerül arra sor, hogy még a konyhába is kitévedünk és főzünk valamit. 

Ez a kuszkusz is egy olyan napon készült (kb. 3 ilyen nap volt júliusban), amikor nem fotóztam, nem voltam úton, nem dolgoztam. Igazából ez is egy szimpla tésztaétel, de mégis egy kicsit több. Gyors, laktató és kiadós. Daninak nagyon ízlett, pedig picit féltem, hogy a marokkói sózott citorm íze picikét idegen lesz neki. Szerencsére nem volt az, az utolsó szem tésztagömbig elfogyott az egész.

Most is épp úton vagyok (Herendre tartok), kihasználom az alkalmat, hogy megosszam a receptet, hátha valaki a cukkiniszezonban kedvet kap hozzá. 

Én speciel imádom, amikor ez a tökfajta grillezve van, ahogy a sütés hatására krémes állagúra vált, kicsit odakap és megpirul.... na nesze, meg is éheztem, pedig az aktuális betevőm egy üveg ásványvíz. Na de elég is a dumából, inkább jöjjön a recept.

Hozzávalók 4 főre:
  • 1,5 csésze kuszkusz
  • 80 dkg csirkemell
  • 2 kisebb cukkini
  • 1 db marokkói sózott citrom (jesszus én ennek fel sem raktam a receptjét még a blogra! na ezt igyekszem minél előbb pótolni!!!)
  • alaplé (lehet zöldség, vagy hús, de vész esetén megfelel a forró víz is)
  • 1 cs. feta sajt
  • bors
  • őrölt fahéj, koriandermag, római kömény 
  • olívaolaj
  • 1 ek. vaj


Elkészítés:
  • A csirkét mossuk meg, szárítsuk le róla a vizet papírtörlővel, majd vágjuk csíkokra és olívaolajon pirítsuk meg. Sózzuk és borsozzuk.
  • A kuszkuszt öntsük egy edénybe, adjunk hozzá egy evőkanályni olívaolajat, keverjük össze, majd öntsük fel annyi forrásban lévő alaplével/vízzel, hogy ellepje teljesen. Ha a kuszkusz beszívta az alaplevet, dobjuk bele a vajat, óvatosan keverjük el, hogy ne tapadjanak össze a szemek.
  • A cukkinit vágjuk vékony szeletekre, itassuk le róluk a vizet, majd kevés olívaolajon pirítsuk meg őket.
  • A citromnak kaparjuk ki a húsát - erre nem lesz szükségünk később - és a héját vágjuk apró kockákra.
  • A fetát szintén kockázzuk fel, majd az összes előzőleg elkészített hozzávalóval (hús, cukkini, citrom) és az őrölt fűszerekkel keverjük a kuszkuszhoz.
  • Hidegen és melegen is nagyon finom!



4 megjegyzés:

Mézigörl írta...

Nagyon jó, feltétlenül kipróbálom!

Praliné Zsuzsi írta...

Reni, szerinted mit tegyek hozzá, ha nincs sózott citromom? Sima citrom?

Reni írta...

Hát, szerintem reszeld bele egy citromnak a héját. :)

Amanda F írta...

Hello, I stumbled upon your blog through pinterest and I love your recipes! But I really want to know where you got this serving dish? It's beautiful!

Amanda