Zöldborsó-imádat


Tudom-tudom, nagyon ritkán jutok ide és azt is tudom, hogy körülbelül mindig ezzel a dumával kezdem a bejegyzéseimet. A facebookon azért látni, hogy szoktam főzni és még „termelem” is az anyagot a blogra, hogy megosztom veletek az épp aktuális ételfotóimat,  csak hogy komplett bejegyzés is szülessen... na arra valahogy sosem jut időm. Persze nem is erőlteti senki, meg hát én sem magamra. Ez hobbi, vagy minek is nevezzem. Szóval nézzétek el nekem, hogy nem kaptok 2-3 bejegyzést hetente.



Ez a mostani „menü” sem egy őrületesen bonyolult dolog, mindössze egy püréről és egy limonádéról van szó.  Néha egészen gyogyósnak nézhetnek a lakótelepen, mert nagyon-nagyon sokszor vágyom arra, hogy szabadtéren készítsem az ételfotóimat, szép zöld háttérrel, gyönyörű természetes fényekkel. Panellakóként azonban eléggé le vannak korlátozva a lehetőségeim, de szerencsére van mellettünk egy park. Bár nem az a vadregényes, romantikus helyszín, azért úgy, ahogy megteszi.



Amúgy nem tudom Budapesten ez miként működik, de az biztos, hogy Fehérváron totál idiótának nézik azt az embert, aki fogja a kis kosarát és lemegy a parkba piknikezni, hiszen a parkokat nem használják másra, mint a kutyák sétáltatására. Amikor ezeket a fotókat készítettem, akkor is kb. 10 eb szaglászott körbe, a gazdájuk meg csak bámult bambán, hogy mégis mi a jó fenét művelek én ott lenn egy kisszékkel, befőttesüvegekbe kiporciózott zöldborsópürével, pirított gombával, zöldségszűrővel stb. Pl. Madridban annyira, de annyira általános dolog (meg talán mindenhol Európában), hogy a parkok közösségi élet élésére vannak. Hogy komplett társaságok ülnek ki a kis kosarukkal enni, inni, beszélgetni... Valahogy be kellene ezt hozni hozzánk is. (Oké, hogy a Kopaszi-gátra, Városligetbe, Normafához kijárnak a budapestiek, de vidéken mi a helyzet? Vagy csak én járok csukott szemmel?)


Na de most akkor vissza az eredeti témához, a borsópürés pirítósokhoz, a gombához és a levendulás limonádéhoz.

Hozzávalók a zöldborsópürés crostinihez (4-6 főre):
  • 250 g zsenge zöldborsó
  • 1 csokor bazsalikom
  • bors
  • chili ízlés szerint
  • olívaolaj
  • rozs, vagy tönkölykenyér

Elkészítés:
  • A borsót blansírozzuk, majd pürésítsük a bazsalikommal, kevés olívaolajjal (ne legyen folyós, csak éppen hogy kenhető), ízesítsük chilivel, sóval és borssal.
  • A kenyeret vágjuk vékony szeletekre, majd kevés olívaolajon pirítsuk meg. (én grillserpenyőben pirítottam, így mutatósabb lesz a csíkoktól)

Hozzávalók a pirított gombához:
  • 30 dkg rókagomba
  • 2 ág kakukkfű
  • 2 ek. vaj
  • bors
  • olívaolaj
Elkészítés:
  • A gombát kevés olívaolajon egy serpenyőben megpirítom. Ezután hozzáadom a vajat, a fűszernövényeket, sózom és borsozom.
  • Amikor elfőtt a leve a gombának, felöntöm kb. 0,5 dl vízzel és ezt is elfőzöm róla. 
Kenjük meg a kenyereket a borsópürével, majd halmozzuk rá a pirított gombát.

Hozzávalók a levendulás limonádéhoz:
  • 75 ml levendulaszirup
  • 75 ml frissen facsart citromlé
  • 8 dl víz (savas, vagy mentes)
  • jégkocka

Elkészítés:
  • A hozzávalókat keverjük össze.

Megjegyzések

  1. Kedves Reni,

    nemrég bukkantam rá a blogodra és nagyon tetszik. Naponta többször megnézem, hogy tettél-e fel új bejegyzést és képeket. Szeretem a blog hangulatát, a képek valósággal feltöltenek és a különleges receptek a konyhába csalogatnak.
    Hasznosnak találom a tartalomjegyzéket! A bazsalikomos paradicsomleves és a rebarbarás muffin elkészítve, párom és ismerőseim örömére. Jöhet a többi finomság!
    Az mi udvarunkon fotózhatnál, ebben tudnék segíteni ...csakhogy Erdélyben van :)
    Kitartást kívánok Neked, mert én várom a bejegyzéseket,
    Catch the moment!
    Aliz

    VálaszTörlés
  2. :)
    Ez a limonádé istenien hangzik! :)

    Amúgy a park. Hm. Pesten is totál hülyének tudnak nézni a "kisparkokban", ha valami közösségi dolgot csinálsz ott. :)

    Én imádnék piknikezni, de azt hiszem, hogy ez kikopott a szótárunkból mára szinte teljesen. :( Mert, ha úton van az ember, akkor már beül valahova és eszik valamit. Igaz, hogy elég rossz is, és drága is, de hát ő étteremben evett. Mi általában gyümölcsöt eszünk csak, ha nem vagyunk otthon és igyekszünk haza, hogy otthon együnk "házikosztot". :)

    Szeretem a blogod!:)

    Szép napot és jó panelből kiszabadult fotózást!

    Betty

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen a kedves szavakat!! :)
    Jól esik, hogy ilyen ritkán jelentkezés után is akadnak még kommentek. :)

    Jajj a tartalomjegyzés nagyon régóta nincs frissítve, de szerintem nem is lesz rá időm most már, hogy újrafrissítsem és arra sem emlékszem, hogy kb. honnan kéne.... :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Reni, nagyon megnevetetett a parkos-fotózás-feeling írásod, ismerős helyzet... :) nagyon hiányzik nekem is a szép zöld gyep :)

    gyönyörűek a képek,ötletesek a receptek! további jó alkotást! még jövök :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése