Torta caprese egy kissé másként, tavaszi köntösben


Mert ugye a Capriról származó, csokoládés-mandulás finomságnak a tésztájában nincsen liszt, viszont annál jobb az állaga és fantasztikusan szeletelhető. Ősszel az egyik barátunk születésnapjára - aki gluténérzékeny - is ezt vettem alapul, akkor áfonyazselével, mascarponeval töltöttem és nem ilyen magasra dizájnoltam, hanem nagyobb tortaformában sütöttem és egy réteg krém került közé. Na ez a változat most 18 cm-es tortaformában sült, ezért lett ilyen szép magas, illetve az adagot is megmásfélszereztem. Teljesen cukor és gluténmentes (azaz nyírfacukrot tartalmaz), illetve még laktózérzékenyek is fogyaszthatják (érzékenységtől függően, mert a savanyított tejtermékeket - mint a joghurt -, általában a tejcukorra érzékenyek is eszik, a vajat pedig lehet margarinnal helyettesíteni), mert a töltelék egy egyszerű vaníliás, joghurtos krém. Igazából nincs vele abszolút nagy meló, annyi, hogy a tésztának kell egy kicsit több idő, míg megsül, de persze ha van két kisebb tortaformánk, akkor légkeverésen simán sülhetnek egyszerre és így már nem is olyan macera.


Az anyagköltsége sajnos nyilván több, mintha finomított cukorral és liszttel készítenénk, de aki érzékeny a gluténre, cukorbeteg, vagy csak szimplán fogyókúrázik, annak valószínűleg mindig vannak ilyen alapanyagok otthon. 

Szóval szerepelt már régen a torta caprese a blogon, most az itthon lévő alapanyagok függvényében picit változtattam az arányokon, de így is tökéletes állagú lett. Szaftos, ízletes.

Hozzávalók a tésztához:
  • 50 dkg mandula
  • 9 tojás
  • 20 dkg nyírfacukor
  • 1 rúd vanília
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 20 dkg vaj
  • 1 dl amaretto (vagy valami finom likőr)
  • 1 cs. sütőpor (foszfátmenteset használtam)



Elkészítés:
  • A mandulát és a csokoládét daráljuk együtt le. Én a robotgép késes betétjével tettem meg mindezt, hiszen nem kell liszt finomságúnak lenni a mandulának, mint pl. egy macaronnál. 
  • A vajat keverjük habosra a cukorral, a vanília kikapart magjaival, majd adagoljuk hozzá a lazán felvert tojásokat és keverjük simára. Ezután adjuk a tojásos keverékhez a csokis mandulát, szórjuk hozzá a sütőport és alaposan keverjük össze az egészet. 
  • Osszuk két felé és 1-1 18 cm-es kapcsos tortaformában 180 °C-on kb. 55 perc alatt süssük készre.

Hozzávalók a töltelékhez:

  • 500 g sűrű joghurt*
  • 1 rúd vanília
  • 2-3 ek. nyírfacukor
  • zselésítő/sűrítő anyag: használhatunk agar-agart, vagy por alapú zselatint (adagolás a csomagoláson leírtak szerint)
  • eperlekvár
  • eper

Elkészítés:
  • A joghurtot keverjük el a cukorral, a vanília kikapart magjaival és a zselésítővel.


A torta összeállítása:
  • A két kisült, kihűlt (!!!) tésztánkat vágjuk lapjában ketté, majd az így kapott 4 tortatésztát töltsük meg a joghurtkrémmel, márványozzuk be 1 ek. lekvárral, szórjuk meg eperrel. A tetejére is jusson némi krém, hogy az egész eprek szépen megmaradjanak rajta.



*Nem muszáj megvenni a görög, vagy török joghurtot, házi körülmények között is könnyen előállíthatjuk úgy, hogy a natúr joghurtot egy sűrűn szőtt gézanyaggal kibélelt szitába öntjük egy éjszakára és hagyjuk, hogy kicsöpögjön belőle a savó.

Miért nem jut mostanában időm a blogomra?
Hát mert rengeteg, szebbnél-szebb fotózásom van. Mutatok néhány kedvencet (egy picit sok lesz, remélem nem baj).


























Megjegyzések

  1. Nagyon-nagyon jó kis recept, ezt jól meg is jegyzem magamnak.
    A fotóidért meg oda és vissza vagyok. Fantasztikusak!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen Adél! Nagyon igyekszem! :) Szép "munka" a fotózás, az biztos!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó kis recept , szeretem az ilyet, úgyhogy el is mentem magamnak. :)
    A képek meg fantasztikusak, és nem hogy sok lenne, inkább azt mondom,hogy még-még-még! :))

    VálaszTörlés
  4. Hát én nemcsak elmentem a receptet, de meg is csinálom!!! szupiiiiii ;))))

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűek a képek.A kedvencem a két babás egy kosárban!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon klassz recept, imádom a nyírfacukrot:) Szuper fotók!!

    VálaszTörlés
  7. Odáig vagyok...meg vissza! Nem tudok betelni a képeiddel!

    VálaszTörlés
  8. Nem is tudom mit mondjak, annyira tetszik minden fotód, a tortát pedig elkészítem hamarosan. Andrea

    VálaszTörlés
  9. Reni, gyönyörű, hangulatos képek. Egyik jobb, mint a másik.Gartulálok hozzá! Nagyon szépen komponáltak, teljesen visszaadják azt, amit egy képpel mondani szeretnél. Vannak benne kedvencek is, amit percekig néztem.
    De van egy, amit nem tudok hová tenni. Amikor a baba a horgolt batyuban van. Annyira ki van tekeredve szegény, hogy komolyan megsajnáltam.

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm nagyon a kedves szavakat!

    Kriszta, nem kell sajnálni azt a babát! Bár az tény, hogy csak az anyukája, apukája és én tudjunk, hogy hogy is született a fotó, mert csak mi voltunk ott, de azt bizton állíthatom, hogy magától tekeredett így meg :) Mi csak eligazgattuk egy picit a kezét-lábát, hogy ne takarja ki az arcocskáját, illetve ne látszódjon a pelus. Olyan kipihenten és kisimultan ébredt a fotózás után, mint még soha (mondta az anyuka). Amúgy ez tipikus magzatpóz, valószínűleg a pocakban érezte magát így utoljára (valamennyire "bezárja" őket ez a horgolt báb).

    VálaszTörlés
  11. annyira nagyon jok a kepek!! kulfoldon nem vallalsz fotozast? :)

    VálaszTörlés
  12. Mennyire külföldön? :) (mondjuk Európán belül simán megoldható)

    VálaszTörlés
  13. nem olyan messze...Roma :) meg nem annyira aktualis, de jo tudni h.nem lehetetlen :) az eskuvoi kepek pont olyanok, mint amit en elkepzeltem magunknak :) gratulalok hozzajuk! :)

    VálaszTörlés
  14. Jövő májusban/júniusban megyünk Rómába, de bármikor megoldható! :)

    VálaszTörlés
  15. Ha egyszer aktuális lesz, nyugodtan dobj mélt ide: info@renifoto.com
    vagy ide: azeletnaposoldala@gmail.com :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése