2012. március 13., kedd

Szalonnás-zöldborsós spaghetti


Ez a spaghetti ezer éve, még karácsony előtt készült jóval, de eddig nem került fel a blogra (van ez így még jó pár ételfotóval és recepttel), pedig nagyon is van itt helye, ráadásul Daninak nagy kedvence volt és szerintem sok pasinak is bejönne. Ez amolyan pasis tészta. Szalonnás, csípős... :)
A tésztafélék örök életmentők tudnak lenni a rohanós hétköznapokon, hiszen 10 perc alatt ki tudnak rántani a slamasztikából és mindemellett annyira, de annyira változatosan lehet őket készíteni, hogy az elmondhatatlan. Szerintem nem létezik olyan ember, aki ne tudna egy ilyen egyszerű ételt összedobni, ráadásul utána sorra zsebelheti be érte a dicsérő szavakat. Én is kaptam párat ezekből, miután Dani orra elé toltam a munkából hazaérve.


Hozzávalók 2 főre:
  • 250 g spaghetti
  • 80 g császárszalonna
  • 3 ek. zöldborsó (mirelit, vagy friss)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • chili ízlés szerint
  • 1/2 citrom héja
  • olívaolaj
  • bors
  • parmezán


Elkészítés:
  • A tésztához tegyük fel a vizet forrni.
  • A szalonnát vágjuk kis darabokra, majd kevés olívaolajon süssük zsírjára egy serpenyőben, közben dobjuk mellé a finomra vágott fokhagymát és chilit. Ha a hagyma is megpirult, zárjuk el alatta a gázt.
  • A borsót lobogó vízben főzzük pár percig, majd öntsük a szalonnához, szedjük hozzá a kifőtt tésztát, reszeljük rá a citrom héját, forgassuk össze és parmezánnal megszórva kínáljuk.


Ha a tésztánk túl száraz lenne, szedjünk hozzá pár evőkanálnyit a tészta főzővizéből.

7 megjegyzés:

Illéskrisz Konyhája írta...

Egyszerű és nagyszerű! Annyira kifinomult képek! Csodás!

Reni írta...

Köszönöm szépen! :)) Nagyon szeretjük az ilyen villámkajákat... gyorsabban megvan, mint elmenni egy McDonalds-ba, venni egy sajtburgert :]

Névtelen írta...

Kedves Reni!
Csodásak ezek az egyszerű ételek! :) Köszönöm a receptet!
Picit "kiágaznék" egy előző finomsághoz kapcsolódó kérdésekkel:
A Julia Child féle burgundi marharagu készítésekor használt (új, klassz:)edényednek kb mekkora az űrtartalma? (bocsánat az elég idióta kérdésért, de pillanatnyilag szűkös infrastruktúra áll rendelkezésemre, és szeretném úgy nagyjából tudni, mekkora edényben tud elkészülni az étel). A másik kérdésem "hozzá" kapcsolódóan, hogy kakukkfűből frisset használtál? Ez az étel elbírja a szárítottat is, ha most nincs frissem...? És végül a zöldborsó: azt is belekeverted? Mirelit volt, és csak a végén...?
Bocsánat, hogy ennyit kérdezek... :)
Szép napot!
Jázmin

Reni írta...

Kedves Jázmin!

Nagyon örülök, hogy tetszenek az egyszerű receptek. :)
Az edénynek pontosan 4,5 l az űrtartalma (nem idióta kérdés!!)
Elbírja simán a szárított kakukkfüvet is, csak óvatosabban kell vele bánni, mint a frissel, mert a szárított sokkal intenzívebb (legalábbis én így tapasztaltam). A zöldborsót én nem kevertem bele, hanem mellé adtam, köretnek. Mirelit volt a borsó, blansíroztam, átforgattam olvasztott vajon, majd külön tányérban a ragu mellé kínáltam. Persze utána egy tányérra mertünk mindenből :)

Semmi probléma, hogy kérdeztél, hiszen ez egy "interaktív" blog ;)

Szép napot neked is!

Névtelen írta...

Nagyon köszönöm a kedves választ! :)
Jázmin

Eva Nemeth írta...

huu, dejol nez ki! fel is vettem a jovo heti ebedlistara (vagy vacsora:)

Reni írta...

Jázmin, ugyan már! Semmiség! :)

Éva, szerintem ízleni fog ;)