Úgy alakult a facebookon, hogy legtöbben a kardhalas nyársra adták le a voksukat, hogy ez legyen a következő étel a blogon, úgyhogy akik nem szeretik a halat, azoktól elnézést kérek előre is, vagy esélyt adok a kedv megjövetelének. Szépen, nyakatekerten, vagyis bénán fogalmazva.
A halakat továbbra is egyszerűen szeretem elkészíteni és szinte mindig ugyanazokat az ízesítőket használom hozzájuk, csak másképp kombinálom, más formában tálalom. Ilyen ez a nyárs is. Az ötlet a gourmet travellerről származik.
Hozzávalók 2 főre:
- 400 g karhdal filé
- 3-4 ek. olívaolaj
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 citrom héja és leve
- 1 lapos mk. szárított oregáno
- só
- bors
A mártogatóshoz:
- 1 dl sűrű joghurt
- 2 ek. finomra vágott petrezselyem
- kevés citromlé
- só
- bors
- olívaolaj
- 1 kis gerezd fokhagyma
Elkészítés:
- A kardhalat vágjuk kb. 2x2 cm-es kockákra, majd szórjuk egy kerámia/üvegtálba, öntsük rá az olajat, szórjuk meg sóval, borssal, oregánóval, finomra vágott fokhagymával, illetve reszeljük rá a citrom héját, facsarjuk rá a levét. Jól forgassuk össze az egészet, majd fedjük le és tegyük kb. 1 órára a hűtőbe.
- Közben áztassuk be a fa nyársakat hideg vízbe.
- A mártáshoz vágjuk finomra a petrezselymet és a fokhagymát, majd keverjük a joghurthoz és ízesítsük sóval, borssal, olívaolajjal és citromlével.
- A halkockákat húzzuk a nyársakra, majd forró serpenyőben süssük meg őket néhány perc alatt.
- Köretnek citromos-zöldborsós risottót tálaltam hozzá.


5 megjegyzés:
De guszta! A múlt héten szinte csak halat ettem...Ezt is szívesen kóstolnám. Az antik villád szuper!
Dejó...jövőhétre sem kell agyalnom hogy készitsek halat ;) Gondolom nem lételeme, hogy kardhal filé legyen?... :S Egyébként te honnan a csudából szerzel ilyen tengeri kütyüket, különösképp gondolok a múltkori polipra :O
:)) Örülök, hogy tetszik!
Hát én itthon mindenféle tenger gyümölcsét és halat a metroban veszek. A polip is onnan volt.
Nem lételem a kardhal, de azért viszonylag tömött húsú legyen, különben szerintem ha laza szerkezetű a hal, akkor szét fog esni :)
Judyt, nézd meg a Budaörsi Halpiac nevű üzletet. Ott is van rengeteg féle hal, kagyló, polip. Ördöghalat karácsony előtt csak ott tudtam venni. Egyébként a Metro-nak és a Cora-nak van nagyon jó halas részlege.
Reni, the grilled swordfish-skewers look yummy! I like the cube-cut style and the lemons with it! Cheers Susanne
Megjegyzés küldése