2012. január 31., kedd

Boeuf Bourguignon - Burgundi marharagu


Az úgy volt, hogy Dani egyik nap hazaállított nekem egy öntöttvas főzőedénnyel. Mivel karácsonyra nem nagyon adtunk egymásnak ajándékot, úgy gondolta, utólagosan meglep vele. Nagyon örültem neki, mert régi vágyam volt. Mi is legyen az első étel, ami készüljön benne? Hát persze, hogy burgundi marha. Szerintem aki látta a Julie és Julia c. filmet és tetszett neki - vagy nem -, az előbb-utóbb el akarja majd készíteni ezt az ételt, hiszen olyan fontos fogás volt a filmben is. Fellapozva Julia Child könyvét picit azonban elbizonytaladhatunk, hiszen csaknem 3 oldalon keresztül taglalja, hogy miként készítsük el ezt az ételt. Aztán amikor elolvassuk alaposan, rájövünk, hogy nem is olyan bonyolult ez, inkább csak nagyon részletesen és aprólékosan osztja meg velünk a szerző a receptet, ami tulajdonképpen pozitív.

Ritkán van ilyen, de ezt a receptet szóról szóra, pontrol pontra követtem és nem csalódtam. Pontosan olyanra sikerült, mint amilyenre számítottam. Nem tudom, hogy pl. mennyit változtatna a végeredményen az, ha nem főzném elő a szalonnát, de én most ezt is betartottam. Előfőztem.

Marhalapockát használtam, de szerintem lehet hozzá pl. lábszárt is használni. A hosszú, kíméletes főzéstől a hús valami egészen puhává fő, annyira omlós lesz, hogy szinte szétolvad a szánkban. Az íze nagyon finom, intenzív. Aki tudja, próbálja ki mindenképp!

Más kategória, mint egy marhapörkölt - amit szintén imádunk -, de biztos vagyok benne, hogy aki szereti a húst, annak ez az étel az egyik csúcspont lesz a gasztronómiai pályafutásában.



Hozzávalók:
  • 150 g szalonna
  • 1 ek. olívaolaj
  • 1 kg marhahús (lapocka)
  • 1 db sárgarépa felkarikázva
  • 1 db vöröshagyma felszeletelve
  • bors
  • 2 ek. liszt
  • 3 csésze vörösbor (valami testesebb. legjobb lenne burgundi, de én chiantit használtam, ahogy Julia is ajánlja)
  • 2-3 csésze marhahúsleves (annyi kell, hogy pont elfedje az edényben lévő húst majd)
  • 1 ek. paradicsompüré
  • 2 gerezd fokhagyma nagyon finomra vágva
  • 1/2 tk. kakukkfű
  • 1 db babérlevél
  • kb. 25 db apró hagyma (mondjuk gyöngyhagyma)
  • 25 dkg apró gomba (pl. csiperke)
  • vaj
  • zöldborsó
Elkészítés:
  • A szalonnáról vágjuk le a bőrét és tegyük félre (ne dobjuk el!!!), majd kockázzuk fel. Lobogó vízben a bőrrel együtt főzzük kb. 10 percig. Ezután szűrőkanállal merjük ki a vízből őket, szárítsuk le róla a vizet. Tegyük félre a bőrt ismét.
  • Vegyük elő azt az edényünket, amiben az étel fog készülni. Forrósítsunk fel benne egy evőkanál olajat, majd dobjuk bele a szalonnakockákat és süssük zsírjára. A kisült szalonnát szedjük ki, tegyük félre.
  • A húst vágjuk fel kb. 4x4 cm-es  kockákra, majd papírtörlővel szárítsuk meg őket. A szalonna kisült zsírjában pár perc alatt pirítsuk meg a húsok minden oldalát. Figyeljünk arra, hogy egyszerre ne rakjunk túl sok húst a zsírba, mert a hús lehűtené azt és nem pirulna. (én ezt az adagot 5-6 körben pirítottam meg). A zsírból kiszedve a húsokat semmiképpen ne papírtörlőre szedjük a húst, fogjuk fel a belőlük kicsorgó levet, ugyanis azt majd hozzáöntjük később a levessel együtt.
  • Ugyanebben a zsírban pirítsuk meg a hagymát (épphogy üvegesre) és a sárgarépát, majd szedjük rá a szalonnát, a húst és szórjuk meg egy evőkanál liszttel. Fedjük le és rázzuk össze, hogy a liszt mindenhol bevonja a húsdarabokat, majd tegyük 4 percre 225°-ra előmelegített sütőbe. Vegyük ki, szórjuk meg ismét egy evőkanál liszttel, rázzuk össze ismét és tegyük ugyanúgy lefedve, 4 percre a 225°-os sütőbe. 
  • Ezután vegyük ki a sütőből, majd csökkentsük a sütő hőfokát 150°-ra. Öntsük le a húst a vörösbor és a leves keverékével, adjuk hozzá a húsból kifolyt sütés utáni levet, a kakukkfüvet, a paradicsompürét, a szalonna bőrét, a fokhagymát és a babérlevelet. Fedjük le és főzzük a sütő alsó rácsán 3-4 órán keresztül. (Én óránként ránéztem és átkavartam és az sem biztos, hogy kell neki 4 óra, lehet már 3 óra alatt elkészül, éppen ezért mindenképp nézzünk rá párszor. Akkor jó, ha villát beleszúrva szétomlik a hús)
  • Közben készítsük el a gombát és az apró hagymákat. Forrósítsunk fel 1 evőkanál vajat kevés sóval, borssal, evőkanálnyi vízzel, csepp citromlével, majd amikor habzani kezd, pirítsuk meg benne a félbevágott, apró gombákat. Ugyanaz érvényes itt is, mint a húsnál. Egyszerre csak keveset, különben a gomba és a gombából kifolyó víz lehűti a zsiradékot és akkor nem pirulni fog, hanem párolódni. Ugyanebben a zsiradékban pirítsuk meg a gyöngyhagymákat is. (én savanyítottat vettem, de felhasználás előtt egy órával beáztattam vízbe, hogy ne legyen annyira ecetes íze)
  • Ha a hús elkészült, dobjuk el a szalonna bőrét, keverjük hozzá a gombát és a hagymát. Tálalásnál szórjuk meg kevés frissen vágott petrezselyemmel. (én nem kevertem össze, mert Dani nem szereti a gombát és elegánsabb volt tálalni is így, hogy utólag biggyesztettem rá a hagymákat és a gombákat)
  • Köretként kínálhatunk hozzá főtt/vajas krumplit, vagy vajas borsót. Én ez utóbbit készítettem hozzá. Blansíroztam a borsót, majd megforgattam habzó vajban.

Nem készült sok fotó, mert még forrón, frissen akartuk kóstolni... :)


18 megjegyzés:

Illéskrisz Konyhája írta...

Mesés! Nekem vas serpenyőm van, kissé magasabb falú...Mindenképpen kipróbálom. A filmet láttam, nekem nagyon tetszett!

BenceIldije írta...

Nagyon guszta! És én tök hasonlót csináltam nemrég, a la Stahl, csak azt flamand marharagunak hívta. Marha-répa-hagyma jól megkapatva, és felöntve barna sör-sűrített paradicsom-mustár keverékével, + babérlevél. 2 óra a sütőben és iszonyatosan finom volt! :-) Jók ezek a kaják, na... :-)))

Reni írta...

Igen, tutira vastagfalú edényben működik csak. Én is csíptem a filmet :)

Ildi, jók hát!!! Fihom lehetett az a változat is. Én is gondolkozom már rajta, hogy mi legyen a következő, ilyen lassan főtt ragu.. :)

Névtelen írta...

Szia!
Szeretném kérdezni, hogy a 3-4 óra főzés milyen hőfokon történik? Ugyanúgy 225?

Köszi: Györgyi

Reni írta...

Ú de jó, hogy felhívtad rá a figyelmemet, Györgyi! Köszönöm, mert gyakorlatilag ez a legfontosabb pontja az egész folyamatnak, erre én kihagytam a leírásból! Pótoltam is. A lisztes pirítás után csökkenteni kell a hőfokot 150°-ra és úgy kell főzni 3-4 órán át. Még egyszer köszönöm!

Ciripbogár írta...

Szia Reni!

Kisebb kilengésekkel és pontatlanságokkal megcsináltam ezt az isteni receptet,és bizony már az illata is lenyűgöző.
A végén még egy kis csemege uborkát is belecsempésztem a gyöngyhagyma mellé-amitől lehet, fogod a fejed:)-Burgundi marha hentestokány módra-közben ezt a pesti műdalt dúdolgattam:

És másnap délbe' marhasült van ebédre
S a tányérba nézve sír három gyerek.
Mert kockára vágva a papa van a tálba'
Ilyen marha a drága, jaj hogy lehetett...?


Ám a gyász után ők jót isznak, s közbe' jódliznak hili-halali-hó...
Gyere öcsi boci kapaszkodj, hozzám ragaszkodj, mert ez valami jó!
Bennünket levágni sosem lehet, belőlünk nem lesz bécsi szelet!
Esküszünk belőlünk nem esztek ti gonosz emberek....

köszi a remek receptet!!!

chriesi írta...

Zseniálisan néz ki!

4Gyerek írta...

meggyőző. leírás, fotó, minden.
film jött, látott, győzött. férjemnél is, bár vagy 15 percig erős fenntartással nézte az elején.

Reni írta...

Ciripbogár köszönöm ezt a hozzászólást és a műdal szövegét! :))
A recept nem nekem köszönhető ;) Na jó, közösen lefordítottuk Danival teljesen hétköznapira és érthetőre :)

Noémi, köszi! Az íze is az volt :)

4Gyerek, ennek örülök! Kaptam már levelet is ezzel a raguval kapcsoaltban, hogy az érthető leírásnak köszönhetően elkészítették, pedig úgy gondolták, hogy ennek sosem mertek volna nekiállni. Ez nagyon jó érzés! :)

edush írta...

Szia Reni!
Köszi szépen a receptet!!!Megcsináltam,és nagyon finom lett :D.
Szép napot!
edina

BenceIldije írta...

Reniiii! Van valami, amivel lehet helyettesíteni a bort? Vagy szerinted teljesen elpárolog belőle az alkohol? Egy kismami jön ebédre. :-)

Reni írta...

Edush, örülök nagyon! :)

Ildi, szerintem totál elfő az alkohol belőle. A bor kell bele, mással szerintem nem helyettesíthető.

BenceIldije írta...

Kösziii! Akkor belerakom. Paradicsom leves jó hozzá szerinted?

Reni írta...

Én az ilyen komoly ételek mellé nem is szoktam levest készíteni, úgyhogy passzolom. De szerintem tuti jó lesz, ha szereti a vendég :)

Hajnalka Nagy írta...

no, pont karácsonyra vettem meg magamnak a Julie & Julia c.filmet :DD férjemmel együtt néztük s odavolt ő is, de nagyon izgatta vajon miért is utálta Julia Julie-t??? vki?...nah, és igen ezt a receptet még a film közben elhatároztam, h meg kell majd csinálnom! :)
btw Julia Child könyvét magyarul fel lehet lelni avagy csak angolul? és eddig csak úgy találtam rá neten...

Brigitta Koska írta...

Köszönöm szépen a receptet! Végül a tied szerint készítettem el, igaz bográcsban, ezért egy két folyamatot módosítottam,de isteni lett. Nem is gondoltam, hogy ilyen finomat lehet készíteni, ami nem pörkölt és mégis bográcsos. :) Itt találhatod az én bográcsosomat: http://koskacukor.blogspot.hu/2013/08/anyukam-50-szulinapi-menuje.html

Zoltán Kóbor írta...

Jénaiban készítettem el. Mesés lett! :D
Én póréhagymát, répát, zellert és lila hagymát raktam bele!
Elképesztő étel ..

Névtelen írta...

Kedves Reni, a recept jó, bár nem irtad, mikor sózod meg? Vagy csak a gombát kellene?
Más: Az idézett dal a szbocikról nem műdal, hanem Horváth Jenő szerzeménye és Halász János irta hozzá a szöveget talán 1941-ben... mellékelem a teljes dalszöveget, nagyon sokan énekelték az 50-es 60-as években, Kapitány Annitól Késmárki marikáig. Dalszöveg
Éjjel megérkezett Tirolba
luxus vagonba’ három kicsi boci.
Díszes hintóban a hotelbe
őket bevitte három kicsi csacsi.
Zugban eladták az aranyakat,
hát Tirolban töltik a nyarakat.
Baldachinos ágyban pihennek ők,
mert nagyon előkelők.
És másnap délbe' marhasült van ebédre,
és a tányérba nézve sír három gyerek.
Kockára vágva a papánk van a tálba'.
Ilyen marha a drága, jaj, hogy lehetett?
Ám a gyász után ők ródliznak,
s közbe' jódliznak. Hala-halali-hó!
Gyere, öcsi boci, kapaszkodj,
hozzám ragaszkodj, mert ez valami jó!
Bennünket levágni sosem lehet,
és nem lesz belőlünk bécsi szelet.
Esküszünk, belőlünk sosem esztek
ti gonosz emberek!

Éjjel megérkezett Tirolba
luxus vagonba’ három kicsi boci.
Díszes hintóban a hotelbe
őket bevitte három kicsi csacsi.
Zugban eladták az aranyakat,
hát Tirolban töltik a nyarakat.
Baldachinos ágyban pihennek ők,
mert nagyon előkelők.
És másnap délbe' marhasült van ebédre,
és a tányérba nézve bőg három gyerek.
Kockára vágva a papánk van a tálba'.
Ilyen marha a drága, jaj, hogy lehetett?
Ám a gyász után ők ródliznak,
s közbe' jódliznak. Hala-halali-hó!
Gyere, öcsi boci, kapaszkodj,
hozzám ragaszkodj, mert ez valami jó!
Bennünket levágni sosem lehet,
és nem lesz belőlünk bécsi szelet.
Esküszünk, belőlünk sosem esztek
ti gonosz emberek! Hej!