Sok kicsi 2011


A gasztrobloggerek körében a karácsony egészen biztosan összeköthető a jótékonysággal. 2009-ben ugyanis útjára indult a 'sok kicsi' névre hallgató kezdeményezés, amelynek keretében sorsjegyeket lehet váltani a felajánlott nyereményekre és a befolyt összeget pedig a rászoruló gyermekek kapják.

Minden évben vásároltam én is néhány sorsjegyet, nyerni sosem nyertem, de ez nem zavart, ugyanis tudtam, a pénzem jó helyre került. Gasztrobloggerként arról álmodoztam, hogy egyszer talán én is bekerülhetek a csapatba és én is felajánlhatok majd valamit. Aztán egyszer csak jött Nemisbéka levele, amelyben azt írta, hogy újoncként beválogatnának a csapatba. 

Az öröm, ami átjárt szinte elmondhatatlan volt, hiszen nagyon megtisztelőnek éreztem ezt a felkérést. Aztán jött a nagy fejtörés. Mit is ajánlhatnék én fel? Sok minden szóba jött, sok mindent elvetettem, végül abban egyeztünk meg, hogy az én felajánlásom egy "Terre d'Italia" csomag 15.000 Ft értékben, egy 2012-es gasztronaptár - saját fotókkal illusztrálva, A/3-as méretben - és egy nagy doboz "Naposoldal" keksz (többféle ízben) lesz. A csomagot igyekeztem úgy összeválogatni, hogy mindenféle jellegű termék megtalálható legyen benne (szerettem volna sajtokat és szalámikat is, de végül kizárólag nem romlandó ételeket válogattam össze). Remélem ez sikerült. 



Hogy mit is tartalmaz az olasz pakk? Sorolom: 1 üveg extra szűz olívaolaj Venetóból,  1 üveg balzsamecet Modenából, gubana Friuliból, malloreddus Szardíniáról, prosecco Venetóból, méz Calabriából, Toszkánából és Szicíliából, taralli Pugliából, pizzoccheri tészta Lombardiából, cantuccini Toszkánából, fragolino Lazióból, baci Umbriából, olajbogyó Calabriából, illetve ezeken kívül papír sütőformákat és egy kis tésztakészítő alkalmatosságot, amellyel garganellit, malloreddus, vagy akár gnocchit gyárthatunk és formázhatunk otthon.

A nyertes átveheti személyesen Székesfehérváron, illetve Budapesten, de ha szükséges, akkor szívesen postázom.


2011 karácsonyi sok kicsi ismételten nehéz helyzetű családok, gyerekek mellé szeretne odaállni, akik egyre jobban leszakadnak, egyre súlyosabb anyagi gondokkal küzdenek. Idei együttműködő partnerünk a Menedékház Alapítvány lesz, akik 2005-ös alapításuk óta küzdenek az elszegényedés, a talajvesztés, a lakhatási nehézségek és a hajléktalanság ellen, nem pusztán szociális szolgáltatások nyújtásával és különböző intézmények működtetésével, de arra is figyelmet fordítanak, hogy sikerélményeket nyújtó elfoglaltságokat is biztosítsanak támogatottjaiknak (egyik nagyon szimpatikus kezdeményezésük például a Műhelyklub, amelynek keretében intézményeik használói - maguk is nehéz sorsú emberek - kerékpárokat, sporteszközöket, más használati eszközöket újítanak fel és juttatnak el elsősorban gyerekekhez).

A Menedékház Alapítvány intézményei és támogatási módozatai közül a sok kicsi a családok átmeneti otthonaitfogja felkarolni. A két, összesen 80 fő részére átmenetileg elhelyezést nyújtó otthon az egész ország területéről fogad be rászoruló családokat és egyedülálló várandós anyákat, biztosítva, hogy a családok együtt maradhatnak, és szakemberek segítségével próbálnak megoldásokat találni helyzetükre. Külön figyelmet fordítanak az ellátott gyermekekre (akik jelenleg 51-en vannak), tanulmányaikra, gondozásukra, jogaik érvényesítésére. 
A sok kicsi keretében ismét elsődlegesen a gyerekek megfelelő étkeztetéséhez, ellátásához szeretnénk hozzájárulni, Mikulás- és karácsonyi csomaggal színesíteni életüket, szükség esetén gyógyászati segédeszközöket, gyógyszereket, tisztálkodási eszközöket is beszerezni nekik, a tőlünk már megszokott, számlákkal igazolt módon. 

Megjegyzések

  1. Szép felajánlás, Reni! Gratulálok! Én biztos a jegyvásárlóid között leszek.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! Nagyon! :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése