Vacsora az Enoteca Corso-ban


Az étterem bejáratának homlokzata

Már régóta tervezgettem, hogyha valami oknál fogva Pécs felé visz az utam, akkor biztos, hogy vacsorázni az Enoteca Corso-ban fogunk. Szombaton Harkányban és Siklóson voltunk esküvőt fotózni és mivel csak a polgári esküvőt kellett megörökíteni, illetve egy kreatív fotózást lebonyolítani, vacsoraidőre beterveztük magunknak a Pécs belvárosában található Enoteca Corso-t (ez volt a szülinapi éttermezésem is egyben). Már felkészülten érkeztem, mert itthonról áttanulmányoztam az étlapjukat, de nem voltam még biztos abban, hogy mit fogok választani.

Aktuális ajánlat és mellette a virágládák (mekkora ötlet már egy étteremtől, hogy csupa ehető, fűszernövénnyel van beültetve az összes láda)

Mangold a virágládában
Snidling a virágládában
Burjánzó menta.... :)

Az étterem a város impozáns kerületében, a Király utcában, közvetlenül a színház mellett található egy műemlék jellegű épületben (talán nincs is az utcában olyan épület, ami ne ilyen lenne), pár méter sétára a gyönyörűen felújított Széchenyi térről. Elég régen jártam Pécsen, pedig nagyon közel áll a szívemhez, középiskolás koromban ez volt a kedvenc kirándulóvárosom, mert megragadott már akkor is az a mediterrán hangulat, ami itt uralkodott és amihez Fehérvárnak köze nincsen. Nagy, szép belváros, rengeteg bár, étterem, kávézó, sok-sok terasz.
Mi is az étterem teraszán foglaltunk helyet, mivel nagyon szép idő volt. Az étlapot hamar megkaptuk, kikértük az ételeket, az italt és érkezett hamar finom, ropogós kenyér is a vajjal.


Az asztaltól felnézve az ablakra, ezt láttam

Végül elég ütős kis menüsort sikerült választanom.
A kiszolgálás nagyon gyors és udvarias (bár a rendkívüli gyorsaság köszönhető talán annak is, hogy viszonylag holt időszakban voltunk ott), olyan, amit az ember elvár egy csúcsgasztronómiát képviselő étteremtől.
Előételként az aktuális, rajtam is eluralkodó spárgaláznak köszönhetően spárgakrémlevest kértem mecseki gombával. Nagyon finom, selymes, ízes leves, egy az egyben olyan, amit egy ilyen fogástól elvárok. 
Dani marhahúslevest kért marhapofával, erről a magam nevében nem tudok nyilatkozni, de az elmondása szerint nagyon finom volt.

Spárgakrémleves mecseki gombával


Főétel gyanánt rozé kacsamellet választottam spenóttal, spárgával és polentával. A mártás finom, a hús bőre ropog a belseje még szaftos (én imádom a rozé kacsamellet!), de ez lehetett volna rózsaszínűbb, meg merem kockáztatni, hogy kicsit túlsült, a spárga finoman roppan, a spenót és a puliszka egyszerű, ízletes. Tökéletes összhang, igazi tavaszi fogás. Nagyon ízlett, az utolsó falatig el is fogyasztottam az egészet.
Dani beauf bourguignon-t (azaz burgundi marharagut) evett, amibe azért bele-bele kóstoltam. A húsig nem jutottam én csak a gombát ettem ki a tányérjából. Neki ez ízlett a legjobban a három fogás közül, bár a gyöngyhagyma (annak ellenére, hogy szereti), neki nem illett a képbe, túl ecetesnek találta.
  
Beauf bourguignon

Rozé kacsamell fehér spárgával, polentával és spenóttal 

Na és akkor nálam az igazi katarzis a desszerttel következett be (nem mintha az előző ételekkel kapcsolatosan bármi kifogásom lett volna). Köztudottan édesszájú vagyok, de ez a csokitorta... egy egyszerű és egy hatalmas "ahhhh". A keserűcsoki és a maracuja fantasztikus párosítás, hát ha még ehhez társul egy gombóc mangósorbet is. Nálam most ez az abszolút favorit csokoládés édesség! (ha szerzek valamikor maracuját, akkor tuti, hogy megpróbálom itthon reprodukálni) A tészta finom, omlós, vajas, a csokikrém kesernyés, a maracujától savanykás, ehhez jön a kakaóbabtöret, aminek szintén imádom az ízét és azt, hogy ad egyfajta textúrát a krémeknek. Csillagos ötös!

Maracujás csokoládétorta kakaóbabtörettel és mangósorbet-val

Dani epres mille feuille-t evett málnasorbet-val. Az epres édességekkel nála nem nagyon lehet melléfogni, a sorbet-ba én is belepofátlankodtam, az olyan, mint amilyennek lennie kell.

Epres mille feuille málnasorbet-val

Idén nyáron megyek még Pécsre esküvőzni, így valószínű, hogy ide is visszatérünk! 


Megjegyzések

  1. Nagyon jól hangzó és csinos menüsort kóstoltatok, szuperek a képek! Nagyon szépen is kanalazzák ám a fagyit - ez a quenelle-féle formázás abszolút ritka még Pesten is. Nem vagyok édesszájú, de ez a csokis desszert nekem is nagyon tetszik ;)

    VálaszTörlés
  2. Na még kiegészítettem néhány "negatívummal" is, pl. azzal, hogy szerintem a kacsa túlsült és Daninak is volt egy észrevétele a marhával kapcsolatban.
    A fagyi tényleg gyönyörűen volt formázva és valóban nagyon-nagyon finom volt. Összességében azért jó volt :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek az ételek, bár a burgonya nem tetszik, és a kacsamell sem. Viszont a desszertek, főleg a fagyik, nagyon ott vannak!

    VálaszTörlés
  4. Na! Most akkor mehetünk mi is Pécsre kóstolgatni:)
    Terveztem már én is régebben, de megint meggyőztél:))
    Gratulálok az interjúhoz is! A spárga pesto is szuper. Csináltam én is hasonlót, de kipróbálom ezt a mentás változatot (nyersen:) )

    VálaszTörlés
  5. Noémi.. hát igen. A desszertek voltak a legjobbak.

    Norka :) Köszönöm szépen! Nyersen is tuti jó lesz!

    VálaszTörlés
  6. A desszert receptje megtalálható itt:

    http://magyarkonyhaonline.hu/receptek/golgotagyumolcsos-csokoladetorta-mangoszorbettel

    VálaszTörlés
  7. Köszi, azóta már megvan nekem is :))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése