Mangoldos, sajtos lepény


Már régóta vadásztam mangoldra a piacon, de eddig még sosem találkoztam vele nálunk. Aztán rendeltünk magokat, ültettem egy adagot és megjelent a piacon is. Nem baj, mert ami itthon terem, az azért mégiscsak közelebb áll a kis szívemhez, de legalább látom, hogy elindult valami pozitív irányú dolog is a székesfehérvári piacon. Van egy-két eladó, aki különlegesebb (vagyis az átlagember számára kevéssé ismert) növényeket termeszt otthon a kis kertjében és kihozza a megszokott, klasszik portéka mellett azt is a piacra. Hátha megveszik. 

Na így történt tehát, hogy vettem egy hatalmas csokor mangoldot (amikor sétáltam haza a fejemet eltakarta konkrétan) és próbáltam kísérletezgetni vele itthon. Készült egy adag borsós-mangoldos krémleves, ez a pite és pesto is, na meg persze nyersen is csipegettem belőle.

Nagyon finom, sokan azt mondják, hogy sokkal ízesebb levélzöldség a spenótnál, de én ettől függetlenül továbbra is szeretem mindkettőt.


Sütöttem nem is olyan rég egy spárgás lepényt is, ehhez is ugyanazt a tésztát használtam és gyakorlatilag a töltelék is ugyanaz annyi különbséggel ugyebár, hogy a spárga mangoldra cserélődött.

Igyekszem a héten még jönni egy-két poszttal, de gyakorlatilag minden napra jut egy fotózásom, így nem biztos, hogy annyi időt tudok szánni a posztok írására, mint amennyit szeretnék. Főzni főzök, sütni sütök, le is fotózok mindent, de ide sajnos csak csúszással kerülnek fel.

Én egy kis tejföllel ettem és langyosan a legfinomabb!

Más... 
Amúgy csak én nem vettem észre változást a bloggeren? Pedig elvileg ezért volt a több napos kimaradás....


Hozzávalók:

  • 140 liszt
  • 70 g vaj
  • 3 evőkanál víz
  • 5+5 dkg reszelt sajt
  • 1 csokor mangold
  • 2-3 ág kakukkfű
  • 3 tojás sárgája
  • 2 dl tejszín
  • bors
  • rizs a vakon sütéshez
  • vaj a forma kikenéséhez 


Elkészítés:

  • A lisztet morzsoljuk el a vajjal, majd adjuk hozzá a vizet és 5 dkg reszelt sajtot. Gyúrjunk belőle gyors mozdulatokkal tésztát, majd csomagoljuk fóliába és tegyük 30 percre a hűtőbe.
  • Vajazzuk ki a piteformát. Enyhén lisztezett felületen nyújtsuk ki a tésztát, majd helyezzük a formába. Fedjük le sütőpapírral, majd öntsük rá a rizst és toljuk 200°-ra előmelegített sütőbe 25 percre.
  • A tésztát vegyük ki a sütőből, öntsük le róla a rizst.
  • A mangoldot mossuk meg, majd vágjuk csíkokra és szórjuk a kisült tésztára.
  • A tojások sárgáját keverjük el a tejszínnel, a másik 5 dkg reszelt sajttal, sóval, borssal és a kakukkfű leveleivel, majd öntsük a mangoldra. Toljuk vissza így 25 percre a 200°-os sütőbe.
  • Hidegen, vagy langyosan tálaljuk!


Megjegyzések

  1. De aranyos kis mángoldleveleket árulnak nálatok! Olyan kis zsengék, ezeknél még nem is kell külön kezelni a szárakat. Nagyon tetszik ez a lepényed is! ;)

    Más: A leállás valamilyen hiba miatt volt, amire a szerda esti karbantartási munkálatok során bukkantak. Bővebb infó a blogger blogján: Blogger Buzz.

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom Robihoz, itt nem talälni sehol sem ennyire zsenge leveleket, igy talan még én is megszeretném. Nagyon tetszenek a fotok, meg persze a lepeny is!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett, tavaly én is csináltam és biztos fogok idén is. Milyen változásra gondolsz a bloggerrel kapcsolatban? Majdnem minden nap van fotózásod? Hát ez hiperszuper!!!

    VálaszTörlés
  4. nekem is rosszalkodott a blogger...
    de már jó:))

    VálaszTörlés
  5. Igen, ezek ilyen kis zsenge levelek voltak, örültem is neki, így a szárakat is csak felvágtam finomra és azt is dobtam a pite töltelékébe.

    Azt hittem, hogy valami extra változtatás lesz a felhasználói felületen, de nem vettem észre semmit :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése