Fűszeres rebarbara crumble


Mostanában túl sokat gondolkozom. Nincs is ezzel gond, csak hajlamos vagyok egy-két dolgon túlságosan pörögni, bolhából elefántot csinálni. Úgy döntöttem, hogy ezentúl nem érdekel semmi, csinálom azt, amit szeretek, úgy, ahogy szeretem. Az, hogy esetleg pozitív visszajelzéseket is kapok, elkönyvelem kellemes pluszként.
Na de, hogy ne menjek el túlságosan én-blog kategóriába, egyből rátérek a rebarbarára. Meg merem kockáztatni, hogy az eper mellett ez az egyik kedvenc májusi-júniusi alapanyagom. Imádom. Fanyar, savanykás, igazán frissítő. 

A crumble a kedvenc édességeim közé tartozik, ugyanis minimális munkával valami egészen fantasztikusat lehet előállítani. Nem csak a gyümölcsöket lehet a végtelenségig variálni, hanem magát a morzsát is izgalmassá tehetjük különböző magvakkal, pelyhekkel és fűszerekkel. 
Sajnos nekem nem volt elég rebarbarám már itthon, így egy kis fagyasztott vörösáfonyával toldottam meg a gyümölcsös alapot (semmiképp nem édes gyümölccsel akartam, mert épp a fanyar, savanykás ízvilágra vágytam), ami szerintem nagyon jó választás volt.



Hozzávalók:
  • 400 g rebarbara (én ugye 300 g rebarbarát és 100 g vörösáfonyát használtam)
  • 1/2 mk. őrölt gyömbér
  • 1/2 mk. őrölt csillagánizs
  • 1 citrom reszelt héja
  • 150 g nádcukor
A morzsához:
  • 150 g liszt (én teljes kiőrlésűt használtam)
  • 150 g vaj
  • 150 g nádcukor
  • 100 g zabpehely
  • 50 g hántolt mandula
  • őrölt fahéj
A vaníliaszószhoz:
  • 3 dl tej
  • 3 tojás sárgája
  • 3 ek. cukor
  • 1 rúd vanília kikapart magjai

Elkészítés:
  • A rebarbarát vágjuk nagyobb darabokra, majd adjuk hozzá a gyömbért, a csillagánizst, a 150 g cukrot és pároljuk meg (ne essen szét teljesen, csak puhuljon meg).
  • Tegyük a rebarbarát egy hőálló tál aljába, majd készítsük el a morzsát. A vajat morzsoljuk el az összes többi hozzávalóval és szórjuk a gyümölcs (zöldség) tetejére.
  • Toljuk 200°-ra előmelegített sütőbe 25-30 percre.
  • Közben készítsük el a vaníliaszószt. A tejet melegítsük fel a vanília magjaival. A tojások sárgáját keverjük habosra a cukorral, majd folyamatos keverés mellett öntsük rá a meleg tejet, töltsük vissza az egészet egy forralóedénybe és sűrítsük be (nem kell nagyon sűrűnek lennie és vigyázzunk, hogy ne főzzük túl, mert kicsapódhat a tojás!).
  • Tálalásnál locsoljuk meg a süteményt a szósszal. 


Ez a mennyiség egy nagyobb (28 cm átmérőjű) piteformához, vagy 6 kisebb (szuflé) sütőedényhez elég.



Megjegyzések

  1. Azt hiszem, hogy viszem ezt a receptet! Irtó jól néz ki, mindjárt kiesek magamon a látványtól... :-)

    VálaszTörlés
  2. Még sosem ettem rebarbarát.. sőt crumble-t sem :) De tetszik,jól néz ki nagyon és kíváncsi is vagyok, ki fogom próbálni! :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörűek a fotók! Csorog a nyálam....hol lehet ilyenkor rebarbarát venni? Még sosem láttam/vettem.....sehol????Köszi, Kriszta

    VálaszTörlés
  4. Vigyétek a receptet nyugodtan, nekem az egyik kedvencem!

    Rebarbarát én a piacon szoktam venni (itt Székesfehérváron), de csak a nénik/bácsik kínálatában lehet felfedezni.

    Szerintem egyszer érdemes kipróbálni mindenképp, aztán ha ízlik, akkor utána úgyis vadászni fogjátok :)

    Amúgy május-júniusban van szezonja, nagyjából pont az eperrel együtt.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése