Pisztáciás minitorták


Hú de nagyon megkéstem ezzel a bejegyzéssel! Nem is nagyon volt mostanában erre példa, hogy konkrétan ne jussak ide a blogomra. Persze ez nem panasz, mert ez csak azt jelenti, hogy nem volt rá időm, ami viszont arra enged következtetni, hogy sokat dolgoztam :) 


Az elején, amikor kitaláltam, hogy pisztáciás sütit akarok készíteni, kicsit túlbonyolítottam fejben az egészet, de a végén nagyon egyszerűen megoldottam. Legközelebb biztos, hogy nem ilyen minitortaként készíteném, hanem mondjuk ugyanolyan formátumban, mint a cappucino sütit. Úgy nekem jobban tetszene. Persze a formája semmit sem rontott az ízén, hiszen aki szereti a pisztáciát és hozzá tud jutni sózatlan változathoz, akkor annál tuti nyerő lesz!


A receptet a tepsis változathoz írom le, de a kész piskótát ki is szaggathatjuk minitorta formájúra, csak akkor lesz egy kis feleslegünk (amit mi gyorsan meg is ettünk, de jobb lenne, ha mind a kész süteményben végezné)
A minitorták elkészítése abban különbözött, hogy kiszúrtam kör formákat, megkentem őket a krémmel, majd bevontam a külsejét is krémmel és megszórtam a pisztáciával.

Hozzávalók a tésztához: (kb. 30x20-as tepsihez)
  • 6 db tojás kettéválasztva
  • 10 ek. darált pisztácia
  • 1 tk. sütőpor
  • 6 ek. cukor
  • csipet só

Hozzávalók a krémhez:
  • 500 g mascarpone
  • 6 ek. porcukor
  • 1/2 cs. por alapú zselatin
  • 1 ek. narancsvirágvíz
  • 1 rúd vanília kikapart magjai

További hozzávalók:
  • darált pisztácia


Elkészítés:
  • A tésztához a tojások fehérjét egy csipet sóval verjük habbá.
  • A tojások sárgáját keverjük habosra a cukorral, adjuk hozzá a darált pisztáciát és a sütőport, majd keverjük el alaposan az egészet. Óvatosan forgassuk bele a fehérje habot.
  • Öntsük tapadásmentes (vagy kivajazott) sütőformába és toljuk 180°-ra előmelegített sütőbe kb. 30 percre (tűpróba!).
  • Miután kivettük a tésztát a sütőből, hagyjuk kihűlni.
  • A krémhez keverjük el a szobahőmérsékletű mascarpone-t a krém további hozzávalóival.
  • Öntsük a kihűlt tészta tetejére és egy éjszakára rakjuk a hűtőbe / hűvös helyre.
  • Másnap szórjuk meg a sütemény tetejét darált pisztáciával és díszítsük ízlés szerint.

Én egy kicsit (direkt) több krémet kevertem ki, így azt fagyigépbe raktam és a süti mellé kínáltam. 


Megjegyzések

  1. Reni, ezek brutál jól néznek ki! Imádom a pisztácia ízét és a színét! Gyönyörű fotók!

    VálaszTörlés
  2. Csodás, mint mindig, nekem a forma is nagyon bejön:-))

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy tetszik, bár ugye ez nem szép zöld szicíliai pisztácia, hanem inkább valami keleti, vagy arab országból származó és inkább sárgás. Látni, hogy csak elvétve van köztük egy-egy szép zöld :)
    Azért elmegy, én csak ilyen fajtához jutok hozzá :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól néznek ki! A csészék honnan származnak? Valami eszméletlen aranyosak.

    VálaszTörlés
  5. Nekem ez is szép zöld :). Én még nem is találkoztam sózatlannal, jó mondjuk annyira nem is kerestem még. Nekem bejön egyébként a sózott az édességekben.

    VálaszTörlés
  6. A csészék a Kéttemplom Galériából valók :) Szerettem volna ebből a készletből egy egész szettet, de csak ezek voltak leárazva, a többinek nagyon magas ára volt :D

    Vera, nálunk a piacon van egy magos, na ott szoktam sózatlan pisztáciát kapni szinte mindig :)
    Szerintem sem lehet nagyon gáz a sózott az édességekben.

    VálaszTörlés
  7. Olyan cukik! Nekem a formája és a színe is megfogott! Szépek!

    VálaszTörlés
  8. Jajj féltem attól, hogy nem fog tetszeni nektek, de lehet csak én vagyok magammal szemben nagyon kritikus, hogy ilyen bénán szórtam rá a darált pisztáciát a külsejére :D

    Örülök nagyon, hogy tetszik!

    VálaszTörlés
  9. Reni!
    A Kéttemplom Galéria a virágóránál van ugye?
    A "madaras tecsóban" lehet venni sótlan őrölt pisztáciát 600 Ft körül van. Én Ausztriából hoztam eddig, ott másfél Euro körül van.

    VálaszTörlés
  10. Aha, a Virágóra mellett nem sokkal. Auchanba csak nagyon ritkán járunk, de amikor ott vásároltunk akkor sem láttam sózatlan pisztáciát ott. Lehet régen voltunk... :)

    VálaszTörlés
  11. Csodálatos fényképek! Nagyon tetszik a kis dísz is a pisztácia tortácska tetején, kis kecsesen / bájosan hajlik a vaníliarúd ;) Szép a színkombináció is, ez a kékes-szürke háttér nagyon jól mutat. Kicsit mintha átütne még a fa eredeti színe - ez jpeg hatás, vagy tényleg eltűrne még egy lekenést?

    VálaszTörlés
  12. Köszi, örülök, hogy tetszik!
    Aha, átüt rajta a fa, majd egyszer talán még egyszer átmegyek rajta a festékkel :)

    VálaszTörlés
  13. Reni! Annyira gyönyörűek a fotóid!!! Mindegyik külön megkomponálva. Csak ülök a monitor előtt és gyönyörködöm bennük:-)) Nálam, hogy pont milyen étel készült, csak másodlagos:-)) Gratulálok!!

    VálaszTörlés
  14. Móni, nagyon szépen köszönöm! Tényleg igyekszem a összes fotómat megkomponálni, persze nem mindig jön össze úgy, ahogy szeretném, sőt általában totál elégedetlen vagyok a kész fotókkal. Van néhány kedvencem, de ami mondjuk a fotózásnál tetszett, lehet, hogy egy hét múlva már nagyon nem jön be :) Nem baj, ez visz előre, ettől sikerül fejlődni.

    VálaszTörlés
  15. Fantasztikus és nem csak látványra

    VálaszTörlés
  16. Szia ne haragudj, a hétvégén szeretném megsütni évfordulóra :) nagyon tetszik a recept egyszer mar akartam elkészíteni de nem kaptam pisztaciat :( ahogy olvasom ebbe nem kell Liszt??(bocsánat ha hülye a kérdés) ha nem találok narancsvizet az nagy gond ha pici narancs level helyettesítem?? Írtad hogy ez a recept egy tepsüre való ? Kb mekkorára? Es hogy a cappucino szelethez hasonlóan csinálnad akkor csak a tetejére tennél krémet ?? Es utolsó kérdés hogy a zselatint hogy adod hozza es milyen fajtát nekem sose sikerül :( bocsánat a sok kérdésért ;) köszönöm válaszod előre is MEg kezdő vagyok

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése