Mogyoróvajas keksz és fagyi



Engem is elkapott a mogyoróvaj láz. Judit addig-addig feszegette a facebook oldalán, hogy már nem bírtam, muszáj volt kipróbálnom. Ezelőtt még sosem kóstoltam. Valahogy nem ilyen ízre számítottam, hanem sokkal rosszabbra. Előítéletek.... :) Aztán vettünk egy üveggel és már alig van belőle. Na jó, nem önmagában nyalogattuk el, hanem került sütibe, fagyiba, ide-oda. Van mégy egy-két ötletem, amivel ki akarom még próbálni ezt a kencét, de nem akarok túlzásokba esni, majd talán pár hónap múlva... :) (habár milyen jó lenne egy csokis macaron mogyoróvaj-karamell krémmel....van is sok jó várakozó tojásfehérjém)


Ez a fagyi nem más, mint egy sós karamell fagylalt, annyi különbséggel, hogy a karamellizált cukorhoz nem klasszik sós vajat teszek, hanem sós, darabos mogyoróvajat. El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire nagyon jó! (ha mégis, akkor gondolom, vagyis remélhetőleg ugyanezen a véleményen vagytok ti is) Mostanában mániákusan gyártom a különböző jegyes desszerteket, talán még többet is, mint nyáron. Lehet, hogy tudat alatt már nagyon a nyárra készülök és ezzel próbálom megidézni a hangulatot. Egy vaníliafagyi alapot készítettem, amihez utána hozzákevertem a fantasztikus karamellt.


A keksz egy csoki- és mogyoródarabos finomság. Tejjel, de frissen facsart gyümölcsével is tökéletes párost alakítanak, így nagyon finom reggeli, uzsonna lehet belőle. Egyszerű elkészíteni és nagyon gyorsan meg is van. A keksz receptje a GoodFood-os böngészés eredménye, az alapreceptje ott található, én csak kicsit alakítottam át.


Hozzávalók a fagyihoz:

  • 5 tojássárgája
  • 2 dl tejszín
  • 4 dl tej
  • 2 vaníliarúd kikapart magjai
  • 4 ek. cukor
A karamellhez:
  • 100 g cukor
  • 2 ek. darabos mogyoróvaj
  • 1/2 tk. tengeri só



Elkészítés:
  • A tejet tegyük fel melegedni a tűzre a tejszínnel és a vaníliarúd magjaival (a rudat is dobjuk bele a tejbe, mielőtt összekevernénk a tojással, akkor szedjük ki belőle).
  • A tojások sárgáját keverjük habosra a cukorral.
  • Ha a tej forráspontig melegedett, folyamatos keverés mellett öntsük hozzá a tojások sárgáját és sűrítsük be a krémet. (Vigyázzunk, nehogy túlforraljuk, mert kicsapódhat és túrós állagú lesz az egész!)
  • Hűtsük le.
  • A karamellhez öntsük egy serpenyőbe a cukrot. Alacsony lángon olvasszuk meg és várjuk meg, míg borostyán színűre változik. (a karamellt ne kevergessük, csak rázogassuk!) Adjuk hozzá a sót és a mogyoróvajat (a karamell hirtelen meg fog keményedni, ez attól van, hogy a mogyoróvaj hirtelen lehűti az egészet). Fakanállal keverjük össze az egészet és ha szépen összeolvadt, akkor öntsük ki sütőpapírra.
  • Ha a karamell megszilárdult, rakjuk egy zacskóba és törjük össze egy húsklopfolóval. A kétharmadát keverjük hozzá a vaníliás fagyialaphoz, a maradékot tegyük félre. (ezzel szórjuk majd meg tálaláskor a fagyit)
  • A fagylaltalapot tegyük egy éjszakára hűtőbe, majd másnap készítsük el fagylaltgépben (ha nincs fagylaltgépünk, akkor töltsük fagyasztható edénybe, félóránként, 4-5 alkalommal megismételve turmixoljuk át)
  • Gombócozzuk, szórjuk meg a maradék mogyoróvajas karamellával. 



Hozzávalók a kekszhez:

  • 300 g csokoládé (én jó minőségű tejcsokoládé pasztillát használtam)
  • 100 g étcsokoládé (szintén csokipasztillát használtam)
  • 100 g sötét nádcukor
  • 85 g vaj
  • 100 g mogyoróvaj
  • 1 tojás
  • 100 g liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 1 mk. tengeri só


Elkészítés:

  • A tejcsokoládé felét (150 g) a vajat, a cukrot és a mogyoróvajat olvasszuk össze gőz fölött.
  • Ezután keverjük hozzá a sütőporral elkevert lisztet, a sót és a tojást. Ha egy kicsit kihűlt a keverék, keverjük hozzá a maradék (150+100 g) csokoládét. (ha nem pasztillát használunk, akkor daraboljuk durvára a csokit)
  • Sütőpapírral bélelt tepsibe kanalazzunk egymástól 4-5 cm távolságra evőkanálnyi halmokat a masszából.
  • Toljuk 180°-ra előmelegített sütőbe és süssük 10-12 percig.



Megjegyzések

  1. Nagyon szuper lett:-))
    Na és a fényképek, mindig elámulok.
    Én is megszerettem a mogyoróvajat, a keksz nagyon bejön.
    Ezt a csokisat is elmentem, kipróbálásra vár:-))

    VálaszTörlés
  2. Mogyoróvajas keksz idén karácsony óta amolyan sutisdoboznyitogatosmelyenbeleszippantosjajdeszeretem csoda!
    Viszont próbáld ki húsételben is - pl. csirke vagy pulykamell darabkákat tejjel hígított, fokhagymával ízesített mogyoróvajas masszába mártva, majd zsemlemorzsa vagy épp tört corn flakes es forró olajban hirtelen kisütni. Mesés, egyszerűen mesés!

    VálaszTörlés
  3. Gesztenye, örülök, hogy tetszik! :)

    Angi, hú de tele lett a szám nyállal :) Ki fogom próbálni, köszi a tippet! :)

    VálaszTörlés
  4. Ismét egy fantasztikus sorozat, Reni, hogy van ennyi energiád?:))
    Gyönyörűek a képek, fantasztikus ötletes receptek.
    Köszönjük!!!

    VálaszTörlés
  5. Reni! Mint mindíg, megint brutál jó a recept és a fotók is!

    VálaszTörlés
  6. Ciripbogár, hála az égnek mostanában sokkal több időm van az ételekkel és a fotózással foglalkozni. Örülök, hogy tetszenek! :)

    Klári, köszönöm szépen, ha teheted próbáld ki valamelyiket (bár egyik sem diétás... :/)

    VálaszTörlés
  7. Ez nagyon fincsi lehet!Hol lehet venni darabos mogyoróvajat?

    VálaszTörlés
  8. Én a darabos mogyoróvajat a Lidl-ben vettem, csak ugye a fotón eltakartam a címkét :)

    VálaszTörlés
  9. Nálam csokis-cukkinis cupcake mogyoróvajas-mascarpones krémmel készült a hétvégén. Mennyei volt a krém! :) Majd jön a recept.

    Jó minőségű csoki pasztillát te hol veszel? A Lehel piacon tudok venni kimérve, ráadásul "sütésálló", tényleg nem olvad el a sütiben. Kíváncsi vagyok, mit tesznek bele... :) Viszont ott csak tejcsokisat tudok venni, étet még nem láttam.

    VálaszTörlés
  10. Láttam facebook-on a képet :)
    Én csokipasztillát a metroban vettem (callebaut). Ott van ét-, tej-, és fehércsoki pasztilla is. Egy a bökkenő.... 5 kg-os kiszerelésben :))

    VálaszTörlés
  11. ugye milyen könnyű megszeretni?!! szuper lett nagyon! és gyönyörű. nyilván:)

    VálaszTörlés
  12. túlságosan is könnyű megszeretni :) köszi! :)

    VálaszTörlés
  13. Csodálatos képek, mint mindig :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése