2 éves lett a blogom!


El sem hiszem, hogy már két éve írom a blogot. Visszanézve az első bejegyzéseimet, ma már nem biztos, hogy vállalnám őket, de így kezdtem, már ott maradnak. :) Nem gondoltam volna, hogy naponta több százan, sőt előfordul, hogy ezren is rákattintanak a blogomra. A facebook-on már 535 követője, itt 250 követője van a blogomnak. Ez hihetetlen! Igyekszem igényesen írni a blogot és ígérem, próbálok még változatosabb recepteket hozni (húsos, zöldséges ételeket). Fotók szempontjából igyekszem még igényesebbnek lenni, de sajnos a kiegészítőim száma véges, így nem mindig tudom úgy komponálni a képeket, ahogy én azt elképzeltem.
Remélhetőleg előbb-utóbb elkészül a honlapom is (a blogspot nem minden igényemet elégíti ki). Készül az új "arculat" is, így tényleg egyedi ruhát kap majd az Élet napos oldala. Ígérkezik még egy-két izgalmas dolog gasztronómiai témában, de ezekről nem árulok el többet, egyelőre legyen titok.


Ez a blog nagyon sokat adott nekem. Kedves embereket ismertem meg és egy olyan hobbit nyertem általa, amit imádok csinálni, ami által úgy érzem, hogy kiélhetem, megvalósíthatom önmagam. Kiszakított a hétköznapok szürkeségéből, a főzés-fotózás párosa új színt vitt a napjainkba.

És hogy mivel ünnepeltem a blog születésnapját? A képek alapján gondolom nem kérdés.... Hát persze, hogy a szörnyen közhelyes tiramisúval! De mindegy is, snassz vagy sem, nekem az egyik kedvenc desszertem. Mascarponeval, nyers tojássárgájával és tojáshabbal... amarettoval.... presszókávéval és keserű kakaóporral.... :)


Induljon a harmadik évad!

Megjegyzések

  1. első! :D

    boldog blogszületésnapot! még sokszor ennyit! :)

    VálaszTörlés
  2. ja, amúgy azóta sem kaptam pekándiót :( nem elfelejtettem, csak mindig az a válasz, hogy épp elfogyott :/

    VálaszTörlés
  3. Blog boldog szülinapot!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok! És persze boldog születésnapot! :)

    VálaszTörlés
  5. Szívből gratulálok! Még nagyon sok boldog blogszülinapot kívánok,sok remek receptet és káprázatos fotót mindnyájunk örömére.

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok! Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  7. Congratulation and celebration! Happy Birthday to your blog!

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok, további finom ételrecepteket kívánok Töled mindannyiunknak ...

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok.Szép kis kávéfőződ van. Bialetti?

    VálaszTörlés
  10. Kedves Reni! Ne csodálkozz azon, mennyien követnek! Én véletlenül találtam rád, már nem tudom honnan keveredtem ide és utána ámultam-bámultam.. Nem is annyira a receptek, hanem a fantasztikus fotók meg hát a kettő ötvözése! Meg az önzetlen megosztása a rengeteg anyagnak!! Gratulálok és így tovább!!

    VálaszTörlés
  11. Gratulálok! Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  12. Happy Birthday! Imádom a blogod, még sok-sok szülinapot kívánok.

    VálaszTörlés
  13. Sok-sok-sok boldog blogszülinapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  14. Gratula és még rengeteg hasonlóan termékeny évet kívánok neked és ezzel önző módon magunknak is! :)

    VálaszTörlés
  15. Boldog blogszülinapot és még sok-sok alkotó évet! Hova akarod még fejleszteni a képeket???:) Már így is gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  16. Isten éltesse az ünnepeltet!
    Sikerekben gazdag jövőt kívánok az oldalnak és szerkesztőjének!

    VálaszTörlés
  17. Gratulálok a blogodnak és neked a szülinap alkalmából! :)

    Sok erőt, ihletet, kitartást, türelmet kívánok az elkövetkező alkotó évekre!

    VálaszTörlés
  18. Gratulálok, további sok sikert

    VálaszTörlés
  19. Boldog szülinapot!Én kimondottan a képek miatt jövök ide,csodálatos a fejlődésed! Sok sikert! :)

    VálaszTörlés
  20. Kedves Reni!!!

    Nagyon boldog születésnapot kívánok a blogodnak!!!

    Sok-sok ilyen csodás képeket alkoss és fincsi, különleges ételeket!

    Gratulálok a sok rendszeres olvasóhoz és kétszer ennyit kívánok a következő évre!!!

    Az én blogom még csak most lesz 1 éves, tartok egy kis szülinapi bulit. Várlak téged is sok szeretettel!!!

    VálaszTörlés
  21. Reni!
    Én is sok szeretettel gratulálok és még sok, sok blogszülinapot kívánok, magunknak meg sok szép fotót, recepttel:-)))

    (Már kétszer felsültem a macaronnal, pedig patikamérlegen kimértem mindent:-(()

    VálaszTörlés
  22. Boldog blogszülinapot kívánok!!!

    VálaszTörlés
  23. húha mennyi hozzászólás lett megint hirtelen! köszönöm szépen, igyekszem kiérdemelni a kedves szavakat! :)

    VálaszTörlés
  24. Felice anno anche a te Stefania! :)

    VálaszTörlés
  25. Boldog blog-szülinapot! A Tiramisu a legkirályabb, snassz vagy nem snassz! :-)

    VálaszTörlés
  26. Boldogat :) Gratulálok a blogodhoz, gyönyörű!

    VálaszTörlés
  27. Nagyon boldog szülinapot:) na és persze még sok ilyet! Üdv, Betti

    VálaszTörlés
  28. igaz, csak zugolvasóként, de én is Nagyon Boldog Szülinapot kivánok!

    Nagyon jók a képek, már sok receptedet többször is elkészitettem:-). nagyon ügyes vagy, mindig várom az uj postokat, recepteket, már olvasni is mindig élvezet!

    VálaszTörlés
  29. Nagyon boldog születésnapot!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése