Fűszeres birsalmakompót


Tegnap Dani hozott haza pár szem birsalmát. Egyből a mama kompótja jutott eszembe, amit a nyári szünet vége fele szokott régen főzni. Papával együtt nagyon szerettük, aztán ahogy a mamánál nyaralások szépen kezdtek kimaradni az életemből, úgy a birsalma is totál eltűnt.



Érdekes gyümölcs ez, fanyar és édeskés egyaránt. Leggyakrabban birsalmasajtot vagy kompótot (így tettem én is) készítenek belőle, de felhasználhatjuk almabor készítéséhez, kandírozhatjuk, de gyümölcslevest is készíthetünk belőle. A fűszerezésnél ismét "mindent" beletettem ami a kezem ügyébe akadt és hála az égnek a végeredmény ennek nem látta kárát.



Hozzávalók:
6-8 szem birsalma, 1 citrom leve, cukor ízlés szerint, 4-5 szem szegfűszeg, 1 rúd vanília felhasítva, 1 kisebb rúd fahéj, 1/2 tk. ánizs, 1-2 db szerecsendióvirág



Elkészítés:
A birsalmát meghámozom (ez keményebb feladat, mint egy szimpla almánál), cikkekre vágom, majd azonnal citromlével elkevert vízbe teszem. (kb. 1 liter). Hozzáadom a fűszereket, a cukrot, majd alacsony lángon megfőzöm. (kb. 25-30 perc). Üvegekbe szedem, megvárom míg kihűl, majd hűtőben tárolom. Kb. 1 hétig áll el, ha tovább szeretnénk tartósítani, akkor rakjunk a kompót tetejére 1 késhegynyi étkezési szalicilt.




(én még melegen bekajáltam belőle egy jó tálnyit)

Megjegyzések

  1. Hello Reni!

    Kerdeseim: ha nincs birsalmam, akkor milyet hasznaljak?

    A szalicilsavat ha rateszem akkor ugy mennyi ideig all el?

    Koszi!

    (mondom en hogy a szomszedomnak kellene lenned!)

    VálaszTörlés
  2. Mi meg pirosra főzzük "lekvárnak" (http://izmorzsak.blogspot.com/2010/10/elpirult-az-edes-torok-modi-birsalma.html). Na ez is milyen szuper, csak szerezzek még birsalmát és ezt is megkóstoljuk Ms. Poppy levesével egyetemben. Üdv: Elif
    Nem utolsó sorban imádom a képeidet!

    VálaszTörlés
  3. Ezer éve nem ettem birsalmát, kompótot meg még egyáltalán nem.
    Egy régi kolléganőm szokott hozni nagyija csinálta lekvárt és sajtot, az isteni volt, ezért gondolom, hogy a kompót is az lehet :)

    VálaszTörlés
  4. reni! honnan van a birsalma? felénk állítólag nincs, mert elfagyott/elverte jég/eső, vagy nemtom hova dugdossák a piacos mammerek. én így csináltam meg tavaly, szintén rózsaszínre:) :

    http://starfokker.blogspot.com/2009/11/birskompot-maskepp.html

    VálaszTörlés
  5. Kati, ha nincs birsalmád, szerintem ugyanúgy meg lehet ezt csinálni sima almából, vagy körtéből is. Ha ráteszed a szalicilt (por), akkor hónapokig eláll (hagyd dunsztban kihűlni!)

    Elif, én eldobtam a magházakat a maggal együtt, mert tök kukacos volt :D Legközelebb ha birshez jutok, kipróbálom a rózsaszín módszert :)

    Csibe, nagyon finom, érdemes kipróbálni!

    Krisztián, anyósom hozta valahonnan... fogalman sincs, hogy honnan... megnéztem a te kompótod, nagyon jó ötlet a sáfrány (az ízére gondolva, igazán különlegessé tehette a gyümölcsöt)

    VálaszTörlés
  6. Ó, de szép! Még van itthon egy birsalmám...

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszta, gyönyörű képek :)

    VálaszTörlés
  8. Ezekkel a finom fűszerekkel valami isteni lehet ...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése