Epres tiramisù


Tiramisù, tiramisù, tiramisù... egyszerűen imádom. A klasszikus kávés és a továbbálmodott, gyümölcsös változatokat is. A szombati piacozáson ismét kísértésbe estem, vettem egy kiló epret. A felét megettük csak úgy, a másik fele ebben a finom desszertben végezte. Villámgyors, nagyon jó vendégváró, hiszen amellett, hogy egyszerű, előre el lehet készíteni. Az eredetit (itt) , karácsony környékén naponta gyártottam :)


Hozzávalók:
500 g mascarpone, babapiskóta (én a poharas megoldással 9 db-ot használtam fel), 50 dkg eper, 0,5 dl limoncello, 4 tojás sárgája, 7 dkg porcukor, 1 ek. natúr pisztácia


Elkészítés:
Az epreket lecsumázom és kettéosztom. Az egyik felét összeturmixolom 2 dkg cukorral és a limoncelloval, a másik felét vékony szeletekre vágom. A szobahőmérsékletű mascarponet alaposan kikeverem a tojások sárgájával és a maradék (5dkg) porcukorral. A babapiskótákat méretre szabom (egyet négy darabba vágtam), majd kibélelem velük a poharakat. Erre rákanalazok az összeturmixolt eperből, majd a mascarponekrémből. Ezután eperszeleteket helyezek rá, majd ismét piskótát, eperpürét és krémet. A tetejét durvára tört pisztáciával (ha nincs, akkor mandulapehellyel) és eperszeletekkel díszítem. Hűtőbe teszem jó pár órára, de még jobb, ha egy teljes éjszakára. Ezután élvezettel fogyaszthatjuk! :))


Megjegyzések

  1. Imádom a tiramisut :) Eperrel még nem próbáltam, de jön a szezon, tuti kipróbálom! Nálam is epres édesség készült tegnap, panna cotta :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű és milyen fntasztikus lehet az íze

    VálaszTörlés
  3. Nagyon finom, érdemes kipróbálni. Nem utolsó szempont az sem, hogy negyed óra alatt elkészül :]

    VálaszTörlés
  4. Szuper! A kép is, a recept is,minden!:-)))

    VálaszTörlés
  5. Ismét egy rózsaszín fotó : ))
    Nekem a kávés jobban bejön. Velencében ettünk epreset, de nem estem hanyatt tőle ; ) Bár ez az eperpüré bizonyása sokat dob rajta. Kipróbálom majd. Viszont én a hétvégén nem kaptam epret, csak aranyárban találkoztam vele itt veresen....miért?? akarom!!!

    VálaszTörlés
  6. Imádom a tiramisut, és, hogy ezek milyen jól néznek ki! Egy pohárkával lenyúltam! :)

    VálaszTörlés
  7. Kriszti, az eperpüré szerintem is feltétlenül kell bele! Az adja az életet bele! :) Hát én sem két forintért vettem ezt a hülye epret... :/

    Orsi, köszi :]

    VálaszTörlés
  8. Én már próbáltam a korábbi gyümölcsös tiramisu - recept alapján. :) Az egész család nagyon szereti.

    Ki kell látogatnom a piacra. Még jó, hogy én is fehérvári vagyok. :D Amiket ajánlasz helyeket könnyen fel tudom keresni.

    VálaszTörlés
  9. Ezt átmásolom ide :)

    Pocak Panna írta...

    Csodássan néz ki! Eddig úgy voltam vele, hogy a Tiramisu újraértelmezése az istenkáromlás (én is imádom!!!), de ezeket a képeket elnézve inkább a Tiramisu dicsőítése! :-) Mindenképp ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  10. Ez semmiképpen nem istenkáromlás ;)

    VálaszTörlés
  11. Ipppari jól néz ki. Miért nem lehet ímélben ilyet küldeni? :S

    VálaszTörlés
  12. Szia!-)
    Ma ez volt nálunk a desszert-) Nekem nagyon ízlett, a lányom csak megkóstolta, a párom meg csak megette... szóval osztott sikere volt, de azért én csinálok máskor is-) Viszont nekem nem ilyen szép fehér lett a krém, hanem majdnem sárga a tojássárgájától...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése