VKF! XXXII. - Tiszta őrület! - Éljenek a színező hatással bíró fűszerek!


Sokat gondolkoztam, hogy mivel rukkoljak elő a következő VKF! fordulóra, amelynek az témája, elnevezése Tiszta Őrület! lett. Ez a keksz az egyik kedvencem, millióféleképpen lehet variálni. Készítettem belőle már régebben matcha-s és vaníliás verziót is, mindegyik nagyon finom. A VKF-re konkrétan a kurkumás-kardamomos változatot szánom, a kávés csak egyfajta plusz (nagyon finom, de abszolút nem egy őrült ötlet). Először curry fűszerezésre gondoltam, de mondom az talán túl merész, maradok inkább "csak" a kurkumánál. Én nagyon szeretem ez a fűszert, gyönyörűszép színe van.


A kurkumáról (forrás wikipedia) :

A kurkuma (Curcuma longa) fűszer és gyógynövény egyben. A fűszert egy sárga színű, gyömbérre hajazó növény gumójának őrleménye adja. A magyarok indiai sáfránynak is nevezik, pedig azon a tulajdonságán kívül, hogy sárgára festi a vele készített ételt, nem egyezik meg vele semmi másban. A távol-keleti területekről származik. A curry fűszerkeverékek egyik alkotórésze, kellemes, teljesen sajátos aromája van. Nyugtatja a gyomrot, segíti az emésztést és egyben tökéletes étvágygerjesztő is.

Én a kardamommal együtt egy bioboltban szereztem be.



Mostanában sokat kísérletezek mindenféle természetes színezékkel, a kedvencem a matcha, a kurkuma, a sáfrány, a gránátalma leve. Próbálkoztam mesterséges színezékekkel (folyékonyat kaptam csak), minimális mennyiséget használtam csak belőlük, így negatívumot annyira nem tapasztaltam, de sokkal jobban izgatja a fantáziámat a természetes színezés. Tapasztalatom szerint 2-3 kanál kurkumától/matchától stb. sokkal-sokkal intenzívebb és élénkebb színe lesz a süteményeknek, mint mondjuk 1-2 kanál folyékony színezéktől. Szívesen kipróbálnám a por állagú mesterségesen (azaz némi emberi rásegítéssel) előállított, de természetes anyagból készült színezékeket, de ilyet még nem láttam (hol lehet beszerezni?)


Na de most akkor jöjjön a receptúra!

Hozzávalók:
225 g vaj, 100 g porcukor, 1 tk vaníliakivonat, csipet só, 320 g finomliszt, kristálycukor a díszítéshez, 2 tk. kurkuma, 1/2 tk. őrölt zöld kardamom, 2 ek. instant kávé


Elkészítés:
A vajat habosra keverem a porcukorral, a vaníliakivonattal és a sóval. Ezek után elkezdem beleadagolni a lisztet. Ha teljesen morzsásra keverte a gép, akkor leállítom és kézzel gyúrom össze teljesen. A tésztát kettéosztom, az egyik felébe beledolgozom a kurkumát és a kardamomot, a másikba a kávét. Rudakat gyurmázok belőlük (1-1 db-ot), amiket meghempergetek egy kis kristálycukorban, majd kb. 1-1,5 cm vastag korongokat vágok belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakom és 180°-ra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütöm őket.



Terveim szerint még folytatódik a VKF!-re szánt receptek sora.

Megjegyzések

  1. brutál ez a sárga, de tetszik! :D nagyon jók a képek! (mint mindig :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi :)
    Mostanában teljesen odáig vagyok (mondjuk eddig is így voltam) az élénk színekért. ki vagyok éhezve rájuk :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek a képek megint!Jöttem kicsit "okoskodni".A mesterséges színezékeket én nem ajánlanám kipróbálásra, mert ezek általában nehézfémsók,rákkeltők,allergének lehetnek.Sztem ezekhez nem is lehet csak úgy hozzájutni.Helyettük a természetes színezőket,kurkumin(E100),klorofill(E140),betanin(célavörösE160.)stb.
    Bp-en az Ázsia boltban vannak színezők,de még nem néztem meg az összetevőit.Ma délután viszont átmegyek,csak ezért,kiváncsi vagyok,mi van bennük. A kurkumát például a buddhista szerzetesek ruhájának festésére is használták.Nem akartam az észt osztani,bocsássátok meg ezt egy leendő,lelkes fitoterapeutának.:-)

    VálaszTörlés
  4. Dehogy vettem okoskodásnak! :) Inkább okos tanácsnak! Amúgy hülyén fogalmaztam és hülyén fejeztem ki magam, mert a mesterséges színezékeknél nem ilyen-olyan mesterséges anyagokból, kémiai úton előállított szarokra gondoltam, hanem némi tudományos rásegítéssel, de természetes alapanyagból készült dolgokra.

    VálaszTörlés
  5. Én céklaport használtam már több dolog szinezésére is, és nagyon bevált (itt írtam róla, ha érdekel: http://ildinyo.blogspot.com/search/label/c%C3%A9klapor). Pesten vettem a Vámház krt.-i csarnok alagsorában található Ázsia boltban. Van honlapjuk is, és lehet online rendelni. Ott millióféle fűszer van. De szerintem bioboltokban is lehet esetleg találni.

    VálaszTörlés
  6. Jók ezek Reni, de nem adnak túl erős ízt pl. a sütiknek?
    Egyszer próbáltam kurkumát, de olyan erőteljes volt az íze, hogy teljesen elnyomta magát a sütit is. Lehet én csináltam rosszul, nem tudom.
    Nem igazán használok ételfestéket, egy-két alkalommal tettem eddig, de minimális mennyiségben. A teszveszen vásároltam port, az van itthon, de rettentő sokáig elég. Kés hegyni kell belőle.
    Valahogy óckodom, és ha lehet nem keverem semmibe, de van amikor szükséges, mert mással nem tudok színezni.

    VálaszTörlés
  7. Megint de jó képek,s milyen jó ötlet a VKF_re!:-))

    VálaszTörlés
  8. Ildinyó, köszi a tippet a céklaporral kapcsolatosan, megnéztem milyen szép színű "hamis marcipán" virágokat készítettél.

    Raindrop, nem adott erős ízt neki, lehetett rajta érezni a kurkumát, de éppen csak kellemesen.

    Andi, köszi :) Tényleg ideális az őrült kiírásra.

    Amúgy szerintetek úgy nem tudnék természetes színezéket készíteni, hogy csont szárazra aszalok pl. málnát, áfonyát, szedret ilyesmi jól fogó gyümölcsöket és utána porrá őrlöm? (vagy ez eszméletlen nagy hülyeség? :D )

    VálaszTörlés
  9. Vártam már nagyon mit/miket fogsz készíteni :) Nem csalódtam :) Szuper ötlet!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon eredeti és szép süti! Az első fotó pedig zseniális : )))) Meg a többi is, de nekem ez a kanalas a favoritom.

    A kurkumának nem igazán van erőteljes íze. A sáfrányhoz képest pl semmilyen íze sincs : )Én mindig úgy szoktam tesztelni a fűszereket, hogy az ujjam hegyére teszek egy kicsit és megkóstolom, majd beleképzelem abba, amit főzni fogok. A kurkuma már olyan kis mennyiségben is szinez, hogy az ételen szinte észrevétlen marad az íze.

    A porörlésnél szerintem egyetlen bibi lehet: a magok... de ha azt ki tudod küszöbölni szerintem tudsz gyártani valmai jó ki szinezéket : )

    VálaszTörlés
  11. Livi :)

    Kriszti, köszönöm. Én is így szoktam kóstolgatni a fűszereket, ezen keksz esetében is így tettem.
    Hát a magok... igen. nemtom, majd valamit kitalálok, de mondjuk a málnánál/szedernél nem tudom hogy tudnám a magokat eltávolítani és utána kiszárítani a gyümölcsöt :/ nagy feladat :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése