Mit eszünk... karácsonykor? :)

Cica a díszekkel


Bár a kérdésre a választ konkrétan nem árulom el, majd szépen lassan felkerülnek a receptek ide, a blogba.
Sokat gondolkozom a napokban a karácsonyi menün és azt hiszem, hogy kezd körvonalazódni. Négyfogásos, komplett olasz menüt akartam a vendégek elé tárni, de úgy döntöttem nem, mert nem akarok elúszni és szeretném én is kivenni a részem az ünneplésből. Voltak olyan lehetőségek is, amiket nagyon gyorsan meg tudtam volna oldani, de azt viszont nem tudom, hogy ezek a fogások rajtam kívül kinek számítanának igazán ünnepinek, ki mennyire nyitott az újdonságokra és nagyon nem akarok ezzel melléfogni.

Nem akarok senkinek csalódást okozni, így kompromisszumokat kötöttem saját magammal. Fontos szempont volt az, hogy ne kelljen órákat ácsorogni mellette a konyhában és ha nem is készül el az a bizonyos étel 20 perc alatt, akkor se kelljen folyamatosan figyelni rá, közben el tudjam foglalni magam mással is.




Előétel ügyében még nem döntöttem, hogy leves legyen, vagy sem. A húst már kitaláltam, remélem a hétvégén lesz alkalmam arra, hogy egy kisebb mennyiséget elkészítsek, ezáltal lezavarjak egy tesztfőzést. A köret az nem jelenthet problémát és a desszert sem, ezek már 100%-osan el vannak döntve.



A Szentestét kettesben töltjük, terveim szerint hal lesz. Hogy milyen is pontosan, hát majd kiderül :) (Én már tudom)



Minden esetre... biztos jót eszünk majd :)



Bár a karácsonyi hangulatom még mindig csak nagyon halovány, egy lélekmelegítő karácsonyi dal (az egyik kedvencem, meg úgy ez az album is egészében) azért jót tesz.



Megjegyzések

  1. Ez a cica... Valami bűbájgyönyörű!!!!!!!! :)
    Képzeld, most tudtam meg nemrég, hogy a mi Kókuszcicánk is main coon és házi keverék!! Azért olyan szép és nagy testű és puha szőrű.
    Ennyit a családfakutatásról... :)

    Én is már gondolkodám a menün... De még nem állt össze.

    VálaszTörlés
  2. ez a szám csudijó:)
    ennek örömére előkotortam a karácsonyi albumokat
    havat akarok!

    VálaszTörlés
  3. Én az ajándékra is várok ötleteket, akár jöhetnek privátba is, nehogy még anyukád, meg Dani idő előtt tudja meg. Bár anyukádét asszem tudom, ha az az, amit egyszer írtál.:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése