Delizia al limone - a napfényes, citromos finomság



Amikor végetért a nyaralásunk, megfogadtam, hogy minden egyes ételt megpróbálok leutánozni és reprodukálni, amit ott kóstoltunk (persze, ha az adott alapanyagokhoz hozzá tudok jutni). Desszertek közül ez volt az egyik. Sokat kutakodtam a recept után, hogy tényleg olyat találjak, ami az igazi lehet. Szerintem ez körülbelül megfelel :) Na jó, nem szerénykedem, inkább tökéletes. Több változatból gyúrtam össze az én verziómat, de ez volt az alap. Az elkészítése eléggé hosszadalmas, de azért megéri rááldozni az időt! A formán sokat gondolkoztam, eszembe jutott, hogy készítek kis kupola alakú formákat alufóliából és abba töltöm a masszát, de végül győzött a lustaság. Több olasz blogon is láttam, hogy muffinsütőben készítik a piskótát, így végül én is ezt az egyszerűbb megoldást választottam.

A pan di spagna-t (azaz a piskótát) a saját, anyukámtól tanult recept alapján csináltam, nem akartam variálni vele.

Hozzávalók a piskótához:
3 ek. rétesliszt, 3 ek. finomliszt, 6 ek. cukor, 6 tojás, csipet só, vaj a formák kikenésére

Elkészítés:
A a tojások sárgáját habosra keverem a cukorral, majd hozzákanalazom a lisztet és alaposan elkeverem vele. A tojások fehérjét a csipet sóval kemény habbá verem, majd ezután óvatosan beleforgatom a lisztes masszába. A formákba töltöm őket (10 db lett nekem) és 180°-ra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütöm őket.

Hozzávalók a citromkrémhez (Crema di limone):
2 tojássárgája, 40 g cukor, 40 g citromlé (2 citrom leve volt pont), 40 g vaj

Elkészítés:
A tojások sárgáját kb. negyed órán keresztül felverem a cukorral. Ezután hozzáadom a citromlevet, ezzel is alaposan elkeverem. Gőz fölött besűrítem a krémet, majd hozzáadom a vajat és jól elkeverem vele. Félreteszem hűlni.

Hozzávalók a limoncello-s sziruphoz (Bagna al limoncello):
2 citrom héja, 30 g cukor, 30 g víz, 50 g limoncello

Elkészítés:
Öntsük egy lábasba a limoncellot, vizet és a cukrot, reszeljük bele a citrom héját és kb. 15 percig forraljuk, míg egy sűrű szirupot nem kapunk.

Hozzávalók a citromos cukrászkrémhez (Crema pasticceria al limone)
2 dl tej, 1 dl tejszín, 4 tojássárgája, 60 g cukor, 15 g étk. keményítő, 1/2 citrom reszelt héja és leve, 1 rúd vanília kikapart magjai

Elkészítés:
A tejet, a tejszínt összeöntjük, belereszeljük a citrom héját majd felforraljuk az egészet. Húzzuk le a gázról és hűtsük le. Keverjük a tojássárgákat fehéredésig a cukorral és a vaníliával, majd adjuk hozzá a citromlevet. Adagoljuk hozzá óvatosan a tejet, majd tegyük vissza az egészet egy forralóedénybe és lassú tűzön sűrítsük be a krémet. Hűtsük le.


A sütemény összeállítása:
A piskóták tetejét vágjuk le (itt most az a fele értendő tetejének, ahogy az a formában megsült - a kész süteményünknél ugyanis pont fordítva lesz, a szélesebb fele lesz az alja, és a vékonyabb a teteje - félgömb alakú lesz), a belsejüket kaparjuk ki, ügyelve arra, nehogy kilyukadjanak. Keverjük össze alaposan a citromkrémet a cukrászkrémmel és adjunk hozzá 30 g tejszínt és kevés limoncellot. Az egészet tegyük habzsákba és töltsük meg a kupoláinkat, majd helyezzük rá a kalapkáikat. Állítsuk pozícióba őket (:D) és kenjük le a sziruppal az összes sütit. A megmaradt krémhez adjunk még kb. 1 dl tejszínt és ezzel öntsük le/vonjuk be a süteményeket. A tetejüket díszítsük
kandírozott citrushéjjal. Tegyük hűtőbe és hagyjuk, hogy a tejszínes krém rádermedjen a süteményekre.

Remélem azért nem riasztottam el túl sok mindenkit a recept hosszúságával :) Ha engem nem ijesztett meg, remélem mást sem fog. :) Nagyon finom, kellemesen citromos desszert.

Megjegyzések

  1. Húúú!!! Hát ez valóban nagyon finom lehet. Mindig megjön a kedvem a sütéshez/főzéshez a receptjeid láttán. A képek igazán "Renisek" = nagyon jók. Kellemes karácsonyi készülődést!

    VálaszTörlés
  2. Anyám, ez aztán macerás recept! én megy nyavajgok, hogy a stollennel mennyit kell bíbelődni... :D
    arik lettek!

    VálaszTörlés
  3. Köszi lányok :)

    Nyugi, stollen-re még én sem bírtam rászánni magam, pedig már tavaly is szemeztem a recepttel :) majd talán jövőre... :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek a képek, de a recept tényleg hosszadalas : ) Viszont mikor csinálja meg az ember, ha nem karácsonykor : )

    VálaszTörlés
  5. Hát! így elsö olvasatra tényleg macerának tünik. De tuti megéri, mert nagyon finom lehet! :)

    VálaszTörlés
  6. Imádom a citromos édességeket! Köszi a receptet!

    VálaszTörlés
  7. Bizony hosszadalmas, de ez a sütemény lehűtve valami elképesztően isteni! Mindenképpen érdemes kivárni, valami fantasztikus.
    Kriszti, eldöntöttem, hogy tutira nem ez lesz a karácsonyi desszert :) Erre nem lesz időm, de lesz helyette egy "snassz" tiramisú és szicíliai cannolo (már a narancsvirágvizet is megvettem :)

    Ancsika, megéri! :)

    Csongi, nagyon szívesen!

    VálaszTörlés
  8. Hu.. Most dermed! 😊Végülis annyira nem volt hosszú elkészíteni, 3 ora kb., de tény, hogy vacakolos! Viszont ígéretes, annyi szent!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése