VKF! XXVII. forduló - Születésnapi zsúr gyerekeknek

Hát elérkezett a második VKF! is az életemben. Bevallom töredelmesen, hogy engem nagyon megizzasztott ez a pályázati kiírás, ugyanis egyelőre elég távol áll tőlem a téma. (habár butaságokat írok, hiszen még mi magunk is gyerekek vagyunk... jó nagy gyerekek) Mindezek ellenére nagyon inspiráló is volt, mert az az igazán kreatív háziasszony, akinek mindenre akad egy-egy (netalán több) ötlete. Egyszerű, gyorsan elkészíthető zsúrmenüt állítottam össze. A tésztás és az italos recept két főre szól, a keksz az inkább 5-6-ra.



"Főételnek" szánom ezt a sütőben sült tésztát, amely igen praktikus, hiszen kis hőálló edényekben már előre ki van porciózva. Disney figurás olasz tésztából készítettem, ami egészen biztosan elnyeri a gyerekek tetszését.

Hozzávalók:
10 dkg tészta, 1 dl tejszín, 1-2 szelet sonka (én feketeerdeit használtam most), 2 db szárított paradicsom, reszelt parmezán, félkemény sajt (nálam jelen esetben emmentáli), vaj

Elkészítés:
A tésztát sós vízben kifőzöm (al dente). A tejszínbe beletépkedem a sonkaszeleteket, hozzáadom az apró kockára vágott szárított paradicsomot, egy jó maréknyi reszelt parmezánt, majd összekeverem az egészet. Ráöntöm a leszűrt tésztára és ezzel is jól elkeverem. Kivajazok két kis hőálló sütőtálat (pl souffleforma) beletöltöm a tésztát, majd a tetejét beterítem emmentáli szeletekkel. Grill funkción (ha van), 200°-on 10 percet sütöm.



Magas hegyek felett, hol a tenger hupikék, ott ezt isszák a törpikék.... :)
Egy kimondottan egészséges, mesterséges színező és egyéb anyagoktól mentes, finom ital. Gyümölccsel, mézzel és tejjel.

Hozzávalók:
20 dkg áfonya, 10 dkg szeder (ez elhagyható) 2 ek méz, 4 dl tej, 2 ek tejföl (vagy joghurt), 1 kk vaníllia esszencia

Elkészítés:
Az áfonyát és a szedret botmixerrel pürésítsük, majd szitán átpasszírozzuk. Ezután a gyümölcspépet összeturmixoljuk az összes többi hozzávalóval. Poharakba töltjük és már lehet is fogyasztani ezt a lila gyönyörűséget.



Szerintem jó ötlet mindenféle jópofa kiszúróval kekszet készíteni. Ezt a gyerekek is tuti élvezik (legalábbis én mindig élveztem kislány koromban) és elkészíteni sem bonyolult.

Hozzávalók:
13 dkg vaj, 2 ek méz, 26 dkg liszt, 2 kk őrölt gyömbér, 1 kk szódabikarbóna, 8 dkg porcukor, 1 tojás, a szóráshoz még: barnacukor és őrölt gyömbér

Elkészítés:
A vajat olvasszuk fel, majd keverjük egyneművé a mézzel. Adjuk hozzá a többi hozzávalót, majd gyúrjunk belőle tésztát. Tegyük be fél órára a hűtőbe pihenni. Nyújtsuk ki a tésztát (én egészen konrkétan a kezemmel lapogattam ki) és szúrjunk ki formákat belőle (nem muszáj formákat kiszúrni, formázhatunk kis puszedliket is belőle, de a pillangó és szivecske forma 100%-osan nagyobb siker egy zsúron). Szórjuk meg a tetejüket gyömbéres barnacukorral - azaz tündérporral -, helyezzük a kekszeket sütőpapírral bélelt tepsibe, majd 170°-ra előmelegített sütőben süssük őket 10 percig.

Megjegyzések

  1. Nagyon tetszik a menüd, az ételek is, meg az elnevezések is! Köszönöm, hogy pályáztál :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem az áfonyás ital tetszik a legjobban, a gyerekek imádják ezt a színt!
    Ki is lehetne mellé rakosgatni az Intersparban nemrégiben osztogatott törpikéket :)

    Mi az a zöld színű dolog a tészta tetején?
    A leírás alapján nem tudom kitalálni.Egyébként a gyerekek nem igazán szeretik a parmezánt, jó ötlet a csere másik sajtra!

    VálaszTörlés
  3. Lúdanyó, szívesen tettem, köszönöm :)

    Vesta, gondoltam hogy bűvészkedek a törpökkel valamit a fotóra, de hagytam a fenébe. :)
    Színes mesetészta volt (zöld - parajos, narancs - paprikás, és sima) Zsebibaba látszik igazán csak a képen :)

    VálaszTörlés
  4. Dejóóók!
    Ezt az itókát bevállalnám!

    VálaszTörlés
  5. A férjem most ezt a kekszet követeli tőlem... Gyerekzsúr, hát persze! :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése