2009. augusztus 19., szerda

Citromkrémes kosárka lila bogyókkal


Ez egy tök egyszerű sütemény és nagyon finom. A savanyú citromos krém nagyon jól passzol a kakaós tésztához és a bogyós gyümölcsökhöz. A krém tökéletes lenne tortába (elvégre a Szakácsok Könyvében is tortakrémként szerepel), vagy bármilyen süteménybe, de én még simán pohárból is elkanalazgatnám.

Hozzávalók a tésztához:
10 dkg liszt, 5 dkg vaj, 4 dkg porcukor, 4 dkg kakaó, 1 tojás, 1 mk sütőpor

Hozzávalók a krémhez:
4 tojás, 4 citrom héja, 130 ml citromlé (ez nálam pont a négy citrom leve volt), 240 g puha vaj, 190 g porcukor

Díszítésnek feketeszeder és áfonya

Elkészítés:
A tészta hozzávalóit összegyúrom, majd fóliába csomagolva egy órára a hűtőbe teszem. A krémhez lereszeltem a citromok héját, majd összekevertem azt a porcukorral. Hozzáadtam a tojásokat, majd kézi habverővel simára kevertem. Ezután kifacsartam a citromok levét és azt is hozzáöntöttem. Gőz fölött addig keverem folyamatosan, amíg be nem sűrűsödik. Ezután hozzáadom a kockára vágott vajat és simára keverem a krémet. Hagyom hűlni, de meg-megkeverem, hogy ne bőrösödjön. A hűtőből kiveszem a tésztát, kibélelek vele 16 db kis kosárkaformát, majd 180°-ra előmelegített sütőben 18-20 percig sütöm őket. Ezeket is hagyom kihűlni, ezután mindegyikbe krémet kanalazok és a tetejükre biggyesztek 1-1 szeder és áfonyaszemet.

5 megjegyzés:

Felhőlány írta...

Ezzel a krémmel már én is szemezgettem, de ebben a kosárkában annyira szép, hogy követendő...:) Gratula! Kellemes hosszú 7végét kívánok!

Fahéj és Feta írta...

Nagyon szép kép és nagyon szép tortácskák lettek. Biztos nagyon finomak is! Ki is fogom próbálni hamrosan!

Kiko írta...

Nagyon guszta! Csatlakoznék az előttem szólokhoz, én is ki fogom próbálni :)
(persze előbb még be kellene szereznem hozzá kosárkaformát, mert eddig még nem sikerült vennem, pedig már egy ideje vágyom rá).
További jó sütést-főzést! Nagyon jó dolgokat varázsolsz ide a blogra. ;)

Limara írta...

Nagyon szép lett! :))

Reni írta...

Nagyon finom tényleg, szívből ajánlom mindegyikőtöknek :)