Sajtleves


Ezt a levest már többször elkészítettem, csak akkor még nem írtam blogot. Lényeg, hogy mindenki nagyon szereti, nem szokott sokáig megmaradni. Eddig minden alkalommal füstölt sajtból készítettem, viszont most sima trappista sajtból lesz, mert van itthon egy teljes gurigával, úgyhogy ez adott most.

Hozzávalók:
4 dkg vaj, 1 ek. liszt, 8 dl alaplé (mondjuk csirke, de én gasztrociki módon kockát használtam), 15 dkg reszelt sajt, reszelt szerecsendió, frissen őrölt bors, só, 2 dl tejszín, 2 tojás sárgája

Elkészítés:
A vajon megpirítom a lisztet, felöntöm az alaplével, majd kevergetés mellett felforralom. A sajtot beleszórom és állandó keverés mellett simára főzöm. A tejszínt kikeverem a tojások sárgájával, majd beleöntöm a levesbe óvatosan, folyamatosan keverve, nehogy kicsapjon. Szerecsendiót reszelek bele, borsozom és ha szükséges sózom. Pirított kenyérszeletekkel/kenyérkockákkal tálalom. Mi grissinit rágcsáltunk hozzá :)

Megjegyzések

  1. Sajtleves, az egyik kedvencem! Az én eredeti recetem ementálit ír, de a kísérletezgetések közül az lett a legeredményesebb (így azóta is csak úgy készítem), hogy három féle sajtot teszek bele (trappista, ementáli, karaván).
    A "gasztrociki"-n jót vihogtam :-).
    Kár, hogy csak most fedeztem fel a krémleves receptjeidet, tök jó mind. No de itt az ősz, most sorra veszem majd őket, ebben a vacak időben minden nap tudnánk levest enni :-).
    Zsófi

    VálaszTörlés
  2. :) lehet csinálok is valamelyik nap valami levest :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése