2009. március 30., hétfő

Boldog születésnapot az én kis férjemnek!


Sütöttem neki tortát. Sajnos nem lett olyan szép, mint amilyennek megálmodtam (lehet kicsit össze is csaptam és miközben fotóztam még a macska is hozta a formáját), viszont az íze... ezért is rakom fel annak ellenére, hogy csúnya lett róla a kép. Nagyon finom, igazi Daninak való torta (eper és marcipán mániás).

A torta alapötletét Dolce Vita blogjáról szedtem, de aztán totál átformáltam.


Igazi boldog csirkék tojásait használtam (mama tikjainak termése), igazából másból nem is szeretek piskótát készíteni, ugyanis ekkor lesz csak igazán szép sárga színe.

Hozzávalók:
Piskótához: 2-2 tojás, 2-2 ek. cukor, 2-2 ek. liszt (én felesben csinálom rétes, illetve finom liszttel - így tanultam anyukámtól), csipet só, 4-5 tk. kakaó; A túrókrémhez: 50 dkg túró, 2 ek. mascarpone, cukor, 2 dl tejszín, 1 ek. vaníliaaroma; az eperzseléhez: 50 dkg eper, 5 lap zselatin, kis cukor

Elkészítés:
A túrót összetöröm a cukorral, a tejszínt kemény habbá verem, majd a mascarponeval és a vaníliaaromával együtt a túróhoz adom. Jól összedolgozom, majd bevágom a hűtőbe. Az epreket megmosom, összevágom, majd kevés vízzel (1dl) és cukorral felteszem főni. Jól összeforralom, majd botmixerrel pürésítem. Ekkor belekeverem a zselatint. Félrerakom hűlni. 2 piskótát készítek, egy simát és egy kakaóst. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverem, hozzáadom a lisztet. A fehérjéket egy csipet sóval kőkemény habbá verem, majd beleforgatom az előbbi masszába. (a kakaós piskótával ugyanígy járok el, annyi különbséggel, hogy a tojáshabbal együtt a kakaót is hozzáadom) A tortaformát kikenem vékonyan egy kis vajjal, majd 10-15 perc alatt 180°-on megsütöm őket. A fehér piskóta kerül alulra, ezt vissza is helyezem egy kapcsos tortaformába. Rárétegezem a túrókrémet, majd a kihűlt eperzselét. Erre jön a barna piskóta. Lehet csokimázzal is díszíteni (én is így tettem volna, ha...), de Dani marcipánmániás, így a tetejére marcipán került.

(szégyellem magam, hogy ez utóbbit nem magam készítettem, ugyanis majdnem összeestem, mikor megláttam a leíráson azt a rengeteg E-t, de most sajnos győzött a lustaságom, és az, hogy per pillanat csak egy vagyonért tudtam volna megfelelő mennyiségű mandulát szerezni...)


3 megjegyzés:

BenceIldije írta...

Bencének most lesz szülinapja. Már meg is van a tortája! :-) (epreset kért ő is...)

Reni írta...

hát hogy túrtad elő ezt az ősrégi receptet? :))) mondjuk ahogy emlékszem rá, nagyon finom volt :)

BenceIldije írta...

...hát beírtam a keresődbe, hogy eper... :-D De ha van újabb ötleted epertortára, jöhet az is! :-D