Az egyik kedvenc magyaros ételem

Már hetek óta rá voltam indulva a húsos palacsintára, de közben azon kezdtem el gondolkozni (egy gasztromagazin hatására), hogy biztos palacsinta legyen-e az a bizonyos, vagy esetleg töltsem a fini paprikás csirkét canneloniba. Na ez utóbbi gyúrására és nyújtására ma nem tudtam rávenni magam, így maradt a hagyományos, palacsintás megoldás.

Hozzávalók (a töltelékhez):
60 dkg csirkemell, 3 tk. pirospaprika, 2 vöröshagyma, 1 ek. olívaolaj, 7 dl víz, só, bors, néhány szem paradicsom, 1,5 ek liszt, 5 ek. tejföl

Hozzávalók (a palcsintához):
2 tojás, 2 dl bubis víz, 1,5 dl tej, 15-20 dkg liszt, kevés olaj, só

Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát üvegesre párolom az olajon. A húst apró kockákra vágtam, majd rádobtam a hagymára, hagytam kicsit pirulni. Megszórtam 3 teáskanál pirospaprikával, felöntöttem a vízzel, beledobtam az összevágott paradicsomot, sóztam, borsoztam. Úgy 45 percig lefedve főzöm. Ezután elkészítem a lisztből és a tejfölböl a habarást. A húst leszűröm (a gázt nem zárom el) ,majd a levét visszaöntöm a főzőedénybe, és beleöntöm a habarást. Ezzel sűrűre főzöm addig, míg eltűnik a "lisztessége". A leszűrt húst ledarálom. A palacsintához összekeverm a hozzávalókat, majd kisütöm őket. Megkenem őket a mártással, rászórom a darálthúst, majd ismét kicsi mártás, hajtogatás és kész is :)
A tetejére csurgatok a mártásból és egy kis tejföllel fejelem meg az egészet. Petrezselyemmel díszítem (haha én bazsalikomzöldet raktam rá, mert meghalt a bolti petrezselymem, az ültetett ugye meg még nem kelt ki).

Megjegyzések